24.rész "Elrabolva."

Aloha mucsácsók & mucsácsák! Mint mindig most is nagyon köszönöm a kommenteket!Plusz létre hoztam a blog Facebook csoportját, ahol szintén könnyen tudtok értesülni az új részekről, s egyéb másról. CSATLAKOZZ ITT: CSOPORT! CSATLAKOZZ!
Aki az olvasója a blognak, az lépjen be bátran, hogy ne maradj ki semmiből. ;) Köszönöm a figyelmet, jó olvasást. ~
I'm sorry, ha nem nyeri el a tetszéseteket ez a rész ! A következő jobb lesz!

( Ajánlott Zene. )

*Brittany szemszöge*

Most légy okos nagyszájú. Játszhatom a szuperhős nőt, az ártatlanok megmentőjét vagy hagyhatom, hogy az isten tudja milyen fickók kínozzák -a mostani helyzetben pontosan rá ill a "szerencsétlen" jelző- Harry-t. A könnyebb utat választom, már mért segítenék neki, mikor ő sem tett értem semmit?! Vállat vontam és indultam volna hazafelé, de egy hang a fejemben a talajhoz ragasztott. "Ugye ezt te sem gondoltad komolyan?! Segítened kell neki! Tedd félre a haragodat, a büszkeségedet és nyomás utána idióta! " Te meg ki a franc vagy? "Képzeld én vagyok a mikulás! A lelki ismereted vagyok te híg agyú! Szállj be az autójába és eredj utána most! " Jól van, jól van, megyek már..

Sikerült bekövetnem a furgont, L.A. lakatlan részére vitték.  Út közben értesítettem Louis-t a történtekről, először azt hitte hülyítem és megkérdezte "Ennyire utálod Harry-t, hogy ilyeneket találsz ki!? ". Mondtam neki, hogy ez nem vicc, hívja a zsarukat és Styles telefonját betudják követni, az pedig elvezet oda ahol most vagyunk. Tíz percet vártam az épület előtt, ami egykor ruha gyár volt. Rendőrök sehol.
 Az épület együttest magas szürke fal vette körül.
A kapunál álltam, nagy levegőt vettem, elszántam magam arra, hogy bemenjek és feltűnés nélkül -már ha ez lehetséges- kihozzam Harryt.
 Két irányú folyósok, rengeteg ajtó, kész labirintus ez a hely. Kísérteties, a hideg futkosott megállás nélkül a hátamon, gerincemet borzongás járta végig. Elhaladtam pár szoba mellett, mind üres volt. Elmentem a folyosó végéig, reménykedve, hogy nem nyitok be épp egy kivégzésre. Az izzók halványan világították a helyiséget, figyelmesnek kellett lennem. Csak én voltam, s az árnyékom, bár vele nem sokra megyek e pillanatban. Az arcomat dörzsöltem, szólongatni akartam Harry-t, de tuti észre vettek volna. Egy ajtó maradt ezen az emeleten, reménykedtem ott találom. Lassan benyitottam, egyedül ő volt bent a koszos, üres, hűvös szobában, szája leragasztva, lábai-kezei megkötözve. Elő kaptam a telefonom és gyorsan lefényképeztem. Bunkó tett, igen tudom, de hogy emlékezzünk rá a későbbiekben azért csináltam. Letérdeltem elé, szemei a meglepődöttséget tükrözték, mikor meglátta, hogy eljöttem kiszabadítani. Én is meglepődtem magamon. Letéptem a szájáról a ragasztót, halk sikítást váltott ki belőle. Akaratlanul is felnevettem lányos visításán.

-Fáj a pofikád? -ajkaim lebiggyesztettem, közben a csomójával küszködtem.
-Eljöttél? Csak miattam? -hitetlenkedett.
-Nem. Lady Gaga koncertre jöttem. -forgattam szemeim. Tovább kínlódtam a csomóval, nagyon szorosan volt megkötve.
-Ha megmozdulsz..véged van kislány! -mondta egy hang a hátam mögül lassú hangnemben. Megdermedtem a hallatára. Most engem is kifog nyírni, nagyszerű. Felálltam, s megfordultam a rablóval szembe. A fegyverével néztem farkas szemet. Pillanatokon belül arra eszméltem fel, hogy én is megkötözve gubbasztok Harry mellett. Remek. Segíteni jöttem, erre én is beleesek a csapdába. Ez a baj, ha a fejem, vagyis ha a lelki ismeretem után megyek.
-Miért vagy itt?
-Örülhetnél, hogy egyáltalán utánad jöttem. De úgy látom semmi értelme nem volt, hisz nem tudok mit tenni. -morogtam. Ficánkolni kezdtem, hátha sikerül valahogy kibújnom a kötelék alól.
-Köszönöm. -sóhajtott nagyot. Furcsa volt, hogy annak ellenére, hogy romba dőlt ez a kis kiszabadító akcióm,  megköszönte. Kicsapódott az ajtó és egy kigyúrt izom agy lépett be rajta, arcán kaján vigyorral nézett hol engem, hol Harry-t. Ezt se szerette az anyja..
-Két legyet egy csapásra. Nekünk csak Styles kellett volna, de ehelyett kaptunk még egy sztárocskát. Hősies tett volt követni minket.-nevetett ördögien.
-Min nevetsz te majom arcú? -kérdeztem unottan, de bepipult.
-Pofa be Roberts! Vagy ezzel a bicskával vágom széles vigyorra a képedet. -mondta lassan, végig húzta arcomon a zsebéből előszedett éles tárgyat. Szúrta a bőröm, de nem féltem.
-Erre is való az arc plasztika. Nem hallottál még róla? Rád is ráférne egy kiadós kezelés. -kíváncsiskodtam.
-Még egy szó és golyót röppentek a fiúcskád helyes kis pofijába.
-Chh, lőjed. Nem a fiúm, mellesleg nem tehet róla, hogy jól néz ki. -na, ez van ha sokat verem a számat. Nem ártana ha néha befognám végre!
-Pénz kell? Megkapja, csak engedjen el minket. -szólalt meg az említett visszafojtott hangon.
-Nem a pénzről van szó. -legyingette pisztolyát a levegőben, majd távozott.

*Harry szemszöge*

Eltekintve attól, hogy néhány szőrös állat elrabolt, mondhatjuk, hogy minden oké. Végül is egy nem kívánatos személlyel, nevezhetjük hisztérikának-val vagyok összezárva. Nem unatkozom. Élvezettel hallgattam, amint az egyik pasassal szemtelenkedik, és majdnem megölet. Már kezdtem elröhögni magam, mikor egy érdekes válasz szökkent ki szájnyílásán. Meglepett. Késztetést éreztem rá, hogy megkérdezzem:
-Szóval, bejövök neked? -fordultam felé, sejtelmes mosolyt villantva.
-Azt mondtam, hogy jól nézel ki, nem azt, hogy tetszel. -förmedt rám. A franc se tudja mit gondol vagy érez ilyenkor. Beállt a kínos csend, ami eléggé zavaró volt. Ha már ide kényszerülünk, legalább beszéljünk, még ha rühelljük is egymást. De vele képtelenségnek tűnik.
-Ha ennyire utálsz, miért akartál megmenteni? -egy ideig hezitált, majd kibökte a választ.
-Mert nem vagyok szívtelen dög, mint aminek te hiszel.
-Honnan tudod, hogy mit gondolok rólad? Mondjuk mióta beverted a képem nem gondoltam szépeket rólad, de el kell ismerni... jó voltál. -elmosolyodott, halk kuncogása töltötte be a csendes szobát.
-Tetszik, amikor nevetsz.
-Ó, Harry kérlek! Fejezd be, ne most kezdjünk el beszélgetni.
-Ha nem most, akkor mikor? Kettesben vagyunk, nem tudunk mi mást csinálni. Csak várunk a csodára. A helyzet az, hogy bármennyire is néha a falra mászom tőled, s legszívesebben fejbe lőném magam...
-Kössz, kedves.
-Bejössz nekem Brit. -kinyögtem végre. Meglepődöttnek látszott, egy pillanatra elgondolkodott, vártam, hogy leugassa a hajat a fejemről, nem tette.
-Ha ez alatt azt érted, hogy tetszek neked..
-Igen azt. -bólogattam hevesen.
-Te is nekem Harry. -megéltem ezt a napot is. Brittany Roberts egyszer az életben kedvesen beszélt velem, díjat neki! Örültem, hogy nem hiába vallottam szinte már szerelmet, azt hittem körbe röhög emiatt, pont az ellenkezője történt.
-Akkor próbáljuk meg. Nézzük meg mi sülne ki belőle. Ugye nem felejtetted el azt, amikor egymásnak estünk és majdnem az lett a vége belőle?
-Igen, igen, igen emlékszem. De nem tudom. Nem érdekel mások mit szólnának hozzá, de akkor is bizarr lenne. Hisz utáljuk egymást, mindig is ellenségek voltunk és abból nem sülhet ki semmi jó.
-Jövőbe látsz? Nem. Adj egy esélyt magunknak. Tudom, ez csöpögősen hangzik és furán az én számból, de miért ne ? -felvont szemöldökkel tudakoltam vele, hogy ha nem próbáljuk ki, akkor soha nem tudjuk meg mi lett volna ha..
-Rendben. -adta meg a választ, némi hezitálás után. Szélesen elvigyorodtam. Egymás szemébe bámultunk, testünk vészesen kezdte megszüntetni a köztünk lévő távolságot. Már majdnem meg volt...
-Fúj, olyan rohadt szag van. -szakította meg ő maga a szép pillanatot. Tényleg, mintha valami megdöglött volna idebent. Gusztusos.

Eltávolodtam tőle. Az ajtó ismét kivágódott és meglepetésünkre Louis ugrott be rajta. Szemünk XXL nagyságúra pattantak ki, mit keres ő itt? Egyáltalán hogy talált meg minket?
-Bogaranytúim! Hát itt lapultok!
-Louis halkabban még meghallják! -csitítottam le ordibáló haverom, de késő volt. Egy nagy durranás jelezte, hogy észrevették. Louis a földre térdelt, merev tekintettel előre nézett és egyik pillanatról a másikra a földön hevert.
-Te rohadt szemét láda! Ha kiszabadulok szét lövöm azt a tetves kopasz fejedet! -üvöltöttem rá. Testemben felgyülemlett az adrenalin, kirántottam kezem a kötélből és a földön heverő barátomhoz siettem. Ébresztgetni próbáltam, hátára fordítottam. Vizslatni kezdtem, hol találta el a fegyverből kilőtt lövedék.
-De várjunk csak.. Miért nem vérzik? -vizslattam testét, a megrémült Brittany felé fordultam. Értetlen tekintettel bámult előre, ahogy én.
-Bekaptátok a horgot! -ugrott fel hirtelenjében Louis. Lazán odasétált a fekete ruháshoz és lepacsizott vele. Semmit nem értek ebből az egészből..
-Louis! Mi folyik itt? -álltam fel dühösen.-Most azonnal magyarázd meg vagy a répáiddal foglak agyon csapkodni!
-Nyugi van Harry baby. Ez az egész csak meg lett rendezve. Ilyen a színészet szivi. -kacsintott- Ahogy mondani szokták, rendesen bekaptátok a horgot! -egy kérdés ami zavarta még az elmém:
-Mire volt jó ez az egész? -tártam szét a karom, nyugodt hangnemben kérdeztem.
-Arra, hogy összehozzalak titeket. -felelte nemes egyszerűséggel. Lefagytam. A meglepődöttség szinte bombaként tört ki rajtam, s törte át az üveget.
-Annyira elviselhetetlen volt már azt nézni, hogy ölitek egymást. És csak egy megfelelő jelentése van ennek.. Hogy valójában bejöttök egymásnak. Tennem kellett valamit.

*Brittany szemszöge*

Probáltam feltápászkodni a földröl, bár ez megkötözve nem túl könnyű feladatnak bizonyult. Louis ezt tette értünk, csak azért, hogy észre vegyük ami az orrunk előtt van? Drámaian hangzik.
-Bevehetnél a következő filmedbe Brit. Ez az alakítás milliókat ér. Sőt még Oscart is. -kacsintott Lou. Kedvem lett volna jól képen törölni, de 1. Le vagyok kötözve 2. Jó szándékból tette.
-El kell ismerni Louis.. sikerült a terved. -Harry mögém ugrált -mivel még a lábán volt a kötél- , nehezen de kikötözte a csomókat. Ugyanezt megtettem én is, majd szembe fordultunk a tettessel.
-Tényleg? -hitetlenkedett.
-Igen. Tényleg. -fejeztem be. Harryvel egyszerre néztünk egymásra, most vettem észre milyen kibaszottul de jól néz ki valójában. Forró lehelete belém vésődött, befejeztük azt, amit nem rég Lou félbe szakított, ezzel is bizonyítékot adva a kis terve sikerére.
Puha ajkai mágnesként vonzotta az enyémet, s mintha egymásnak teremtették volna őket olyan jól passzoltak össze. Csókja finom volt, nyelve, mint partra vetett hal fickándozott a számban, kivételesen tetszett. Elváltunk egymástól, Louis őrült kisgyerek módjára tapsolt, fütyült, kiáltozott, boldognak látszott, hogy terve nem vallt kudarcba. Még csak nem is sejtettem, hogy ez az egész egy bolond ember szüleménye, de lássuk be nem hiába volt. Eddig még csak a filmekben láttam, ehhez hasonlót, de ami megtörténhet ott, az a valóságban is lehetséges. Keze megtalálta az enyémet, összekulcsolta vele, majd felnézett rám azzal az őrjítő nézéssel, s kissé huncut mosollyal az arcán. Sejtettem, hogy egyre jobban vörösödök, a végén meg olyan leszek mint egy alma. Ölelkeztünk egy sort, úgymond csapat ölelést váltottunk, Louis végre lehiggadt, megköszönte a segítséget az idő közben kiderült rossz fiúkat alakító banda testőröknek és fáradtan dobtuk be magunkat a kocsiülésbe.
-Gondolom a buli elmarad. -hajoltam előre a srácokhoz.
-Az is csak ürügy volt, hogy eltakarítsunk titeket otthonról.
-Tehát a többiek tudtak róla? -kérdezte kissé idegesen Harry, hangja pár oktávval feljebb ugrott.
-Még szép, hogy beavattam őket is. De már majdnem elröhögték magukat, mikor megláttak titeket puffogva kilépni a házból. Látnotok kellett volna magatokat.-törölte le nem létező könnyeit Tomlinson. Vissza vágás képen kikéne találni valami egyszerű kis égetést számára.. De ezen ráérek később gondolkodni.
-Louis, hazavinnél kérlek?
-Ez csak természetes. De nem lesz semmi nászéjszaka vagy beavató szertartás ma este?
-Nem drága, nem lesz. Ha lenne sem kötnénk az orrodra. -Harry hátra fordult hozzám s rám kacsintott. Arcom vörös pírba burkolózott, most majd lehetőségem lesz megismerni Harry igazi arcát. Mibe keveredtem..
-Ó Louis. Ne a régi címem felé menj. Már elköltöztem onnan.
-Tényleg?-kérdezték egyszerre Harry-vel. Kísérteties. -Miért?
-Igen, mert új környezetre van szükségem és nem akartam abban a házban élni, ahol apám lelke lakozik. -hülye fejjel meredtek rám, egy legyintéssel intéztem el, jelezve, hogy nem érdekes. A házam elé érve, szem nem maradt szárazon. Harry hosszas fütyülésbe kezdett, meglepte a látvány.
-Itt laksz? -bólintottam. -Elkísérlek az ajtóig. -ajánlotta fel Hazz. Bólintottam, s szorosan mögöttem lépkedve kísért a bejáratig. Szembe fordultam vele, teste mellkasomhoz simult, magassága jóval meghaladta az enyémet. Csókolózásunkat, Louis dudálása szakította félbe.
-Még most is nehéz elhinnem ezt az egészet, hogy te és én. -cipőmet pásztáztam idegességemben. Harry keze oldalamon járt fel-le, bizsergést váltott ki belőlem minden egyes érintése.

-Nincs olyan, hogy te és én. Mostantól csak, Mi. -a mosolya megmutatta a gödröcskéit az arcán, ami még ellenállhatatlanabbá tette őt, fura, eddig nem vettem igazán figyelembe.
-Holnap szabadnapunk van. Szeretném veled tölteni azt a napot. -kezünk közöttünk lengett, jobbról-balra. Beleegyezve bólintottam. Búcsú csókot adott a számra, érzelmekkel teli volt. Hátrált, intettem neki és a kocsiban ülő szélesen vigyorgó Louis-nak is.
 Miután beléptem a házba, az ajtónak dőlve gondolkoztam a ma történteken. Vajon jól döntöttem?
  Legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer majd azt az embert tudhatom magam mellett, csókolhatom, szerethetem, aki nem más mint Harry Styles.

U.i.: Na, na, na ? :3 Véleményekre kíváncsi vagyok, mint mindig!
I love my Grimers. <3