45. rész "Akkor szakítsunk."

*Harry szemszöge*

[ Ajánlott zene. ]

Elmondhatom magamról, hogy régóta nem ébredtem ilyen jól, mint ma reggel. Talán mindehhez köze van egy bizonyos szőke hajú ördögnek, aki azoktól eltekintve, amik történtek, nem volt képes elhurcolkodni a fejemből. Továbbra is szándékozik ott lakni, kényelmesen elhelyezkedett az agyam egyik zugában és ha lehetséges lenne, azt hinném odaragasztotta magát. Ennek van jó és rossz oldala is, de pozitív értelemben.

Többek között az első gondolat, ami a fejembe ötlött ébredés után az az volt, hogy a mai napot is vele töltsem el, és ha hosszúban gondolkodok, akkor még az ezeket követőket is. Jelenleg egy Hugh Grant filmben érzem magam; mintha rám öltötték volna egy nyájas, romantikus férfi karakterét, akit el kéne játszanom a szerep kedvéért, de biztos vagyok benne, hogy ez színjáték nélkül is menne. Érdeklődve nézek elébe, mit képes tenni velem ez a lány. Mármint érzelmileg.

Egy fúrógép hangjára ébredtem, ami a szomszéd házból eléggé élesen behallatszott az én szobámba, fül baszó hangot hagyva maga után. Az öklömmel bele vertem néhányszor a falba próbálkozás képpen, hátha meghallják és abba hagyják a dobhártyám kínzását, de mindez reménytelennek bizonyult. Max akkor sikerülne, ha az illető röntgen hallással rendelkezne, amit kétlek, ugyanis egy hetvenet taposó öregemberről van szó.

Miután a párna sem segített elfolytani a zajokat, és még korán volt, a szobámban lévő plazmát kapcsoltam be. Unottan váltogattam a programok között, majd megállapodtam a "Walking Dead"-nél. Észrevétlenül nyomott el az álom.

Ébredés után sikerült hulla képű zombiból, emberi lényt kreálni magamból. Gyors zuhanyzás, kevésbé tempós átöltözéssel, és egy fájó hátsóval - a zuhany kabinból kilépve megcsúszott a lábam, így seggre estem, reflexszerűen kaptam a mosdó kagylóba, majdnem kirántottam azt a falból - léptem be a csendes konyhába egy kávé erejéig, közben Brittany-vel beszéltük meg a reggeli programot sms-ben.

Némi késéssel - de majdnem pontosan - érkeztem Brittany háza elé, rátenyereltem a csengőre, hogy biztosan meghallja.

Ívelt szemöldökét felvonva nézett rám, miután kitárta előttem az ajtót.

-Itt vannak az űr lények! Elérték a várost, gyere siessünk! - hadartam el gyorsan.

- Késtél.

-Beperelsz? - utánoztam arc kifejezését, ami próbált komoly maradni.

-Nem, mert most nincs kedvem hozzá. Hova megyünk?

-Be sem invitálsz? Tán' szégyellsz a cseléd előtt? - tettem drámaian szívemre a kezem.

-Dehogyis, gyere be.

Beléptem a házba, s amint becsukta maga mögött az ajtót, egy pislogást sem engedve neki csókoltam meg. Meglepődött, de hamar válaszolt a csókra, ami hosszan elnyúlt. Kezét nyakamra téve húzott le magához, karjaimmal derekánál fogva öleltem magamhoz, elmélyítve a csókot. Nem szakadtunk el egymástól egy ideig, lassabb tempóra kapcsoltam, megharaptam alsó ajkát, mire vigyorogva tolt el magától.

-Arra gondoltam elmehetnénk kínait enni.

-Te megakarsz enni egy kínai embert? - mondta lassan tagolva.

Röhögve ráztam a fejem értetlenkedésén -Nem, mert az biztos nem finom. Sushi-ra gondoltam.

-Fúj - grimaszba rándult arca, nem tetszését fejezte ki az ötlet iránt.

-Nem szereted?

-Igazság szerint még sosem kóstoltam, de halból és egyéb gusztustalan állatból van. Nem akarok meghalni!

-Bolond vagy - jelentettem ki reagálását látva a kínai kajára. -Most viszont megszereted, na induljunk - ragadtam karon és kivezettem a házból egyenest be az autómba. Útközben Brittany a telefonomon lévő zenéket tanulmányozta hatalmas érdeklődéssel, sokszor felcsillant a szeme a meglepődöttségtől, mikor megtalálta köztük a kedvenceit. A zenei ízlésről szóló téma félbeszakadt, amint kiszálltunk egy parkolóban, ahonnan öt perc volt az út a gyors étteremig. Kezünket összekulcsoltam, jobb oldalamon lépkedett, közben elővett egy szál cigarettát, pár másodpercre elengedte a kezem, miután meggyújtotta visszacsúsztatta jobbomba. Láttam, amint mélyeket szív belőle, párszor felköhögött a füsttől, a másik oldal irányába fordítottam fejem, hangot adtam nem tetszésemnek.

-Őszintén szólva nem örülök, hogy szívod ezt a szart.

Felvont szemöldökével találkoztam, amint ismét ránéztem.

-Tönkre teszed magad vele - folytattam az indoklást, szem forgatva fordult előre.

-Elég Harry - sóhajtott, nem dühösen beszélt, hanem alapszinten. Számhoz emeltem kezemben lévő fele akkora méretű kezét, gyengéden megcsókoltam azt, mire szeretet teljesen elmosolyodott. A nyugodt pillanatok nem tartottak sokáig, azonnal félbe szakadt, amint megjelent pár rajongó, akiket még több követett, elzárva előlünk a kijutás lehetőségét.

-Az már biztos, hogy egy hamar nem eszünk - szóltam oda nevetve a mellettem álló barát nőmre, egyetértően bólintott.

-Úr isten, lehetne egy képet veletek? Kérlek titeket! - nyöszörgött az egyik rajongó. Elkattant pár közös kép, amin Brittany és én vagyunk egy-egy boldogan vigyorgó lánnyal középen.

-Mindenki kapott képet? - kérdeztem hangosan.

-Én még nem! - nyújtotta karját az egyik, előrefurakodott, Brittany-t figyelembe se véve guvasztotta rám szemeit. -De csak veled, Harry!

-Öhm..oké - néztem furcsán, durván Brit kezébe nyomta a telefonját, nem reagálta túl a lány bunkó viselkedését, egyszerűen eleresztette füle mellett, amit mondott.

-Csalódtam benned, Harry - szólt a lány, miután elkészült a kép - Mondhatni én voltam a legboldogabb ember a világon, amikor megtudtam, hogy szakítottál ezzel a börtönt járta bukott sztárocskával - undorodva nézett végig Brittany-n, meglepettségét nem tudta palástolni, csendben tűrt.

-Elég legyen! - förmedtem rá erélyesebb hangnemben. Ilyen pofátlan paraszt rajongóval soha nem találkoztam még, nem hagyom annyiban, hogy ok nélkül sértegesse Brittany-t. -Nem beszélhetsz így senkiről! Mégis mit képzelsz magadról, hogy így sértegeted? Nem hiszem, hogy ártott neked bármit is!

-Elvett téged tőlem - mondta erőtlenül. Unottan megforgattam szemeim, újra összekapcsoltam kezünket és kivezettem az őrült tömegből.

-Ahh, nagyon sajnálom!

-Semmi - rázta a fejét csendesen Brit, valami nagyon érdekeset láthatott a járdán, mert a hátralévő úton csak azt nézte. Tudtam, hogy mocskosul fájtak neki azok a szavak, de tehetetlen vagyok. Képtelenség bármit is tenni a féltékeny fanokkal szemben, csupán annyit, hogy figyelembe se vesszük őket.

-A sushitól jobb kedved lesz meglátod - kacsintottam Brittanyre, velem szemben ült, eleresztett egy mosolyt válaszképp. Régóta ült csendben, nem tudtam mit mondhatnék. Utálja, ha sajnálkoznak miatta, jobbnak láttam, ha magában megbeszéli az előbbieket.

Akkor szólalt meg először, amikor kihozták az ételeket, látszólag nagyon éhes lehetett.

-Uuuu, mustár! - megragadott egy puffancsot, gyorsan rákente, de mielőtt szólhattam volna neki, hogy ne tegye, már késő volt.

-Az wasabi, és marhára erős! - néztem rá elszörnyedve.

-Ammi'? - kérdezte száját takarva. Hirtelenjében elkezdett fújogni, kezével csapkodott, mint egy retardált fóka, aztán az erős szósz féleség elérte hatását. Elfojtott röhögéssel néztem. 

-Ehh kibasottul síp! - visított Brittany, kezével kidugott nyelvét legyezte vadul, elé tartottam egy pohár vizet, azonnal lehúzta, ezt követte még öt pohár, mire végre lecsendesedett az égető érzés a szájában. Kipirult arccal nézett fel szüntelenül vigyorgó képemre.

-Kérhetnék inkább levest? - suttogta, nagy zavarban érezte magát a kínos szitu miatt, tisztán látszott alma színű arcán. Mosolyogva bólintottam, megvártam míg neki is kihozzák a rendelést, s csak azután kezdtem el enni a tésztát pálcikákkal.

-Hogy tudsz te azzal enni?

-Rutin, baby - kacsintottam rá kajánul.

-Persze - morogta orra alatt.

Ebéd közben nem kerülte el a figyelmem Brittany értetlen kérdés rohama a rendelt tenger gyümölcsei-ről, miszerint miért ilyen kemény a rák, miért csúszkál a "zselé", és mit keres az a sárga izé a rózsaszín izén és mi van, ha megeszi a rákot, ami még él csak nem vette észre?

-Oké - toltam el a tányérom. -Mi a bajod?

-Őszintén? - emelte rám a figyelmét. -Az a bajom, hogy Afrikában éheznek az emberek, vége lett az Így jártam anyátokkal-nak, Jim Parsons meleg, nem vagyok rasszista félre ne érts - emelte védekezésképpen maga elé a kezeit - ja és még az, hogy nem kaptam egyetlen film szerepet sem! - fejezte be, hangja az utolsó oknál dühösen csengett.

-Mindez igen érdekes, de nem hiszek neked. Most akkor az igazat - kértem nyugodtan.

Feladóan sóhajtott, hátra dőlt a székén és aggódóan nézett rám. -Amit nem rég az a lány mondott.

Szorosan lecsuktam szemeim, tudhattam volna, hogy ez nyomasztja, hisz magától értetődő, talán még a vak is látná, hogy mi baja van, de ezek szerint én eleve ilyen hülye vagyok..

-Ne is törődj az ilyenekkel. Van, aki nem tudja elfogadni, viszont ez ellen nem tudunk mit tenni.

-Ezt nem mondod komolyan - úgy nézett rám, mintha nyakig szarosan jöttem volna ki az állatkertből.

-Ne szívd úgy mellre - mondtam. Mivel elég furán hangzott, köhintve hozzá tettem: -Irigyek, ennyi az egész.

-Te könnyen beszélsz..

Az étteremben Pharell Williams - Happy című dala keveredett az emberek beszélgetésének zajával, hirtelen mindenkinek jobb kedve lett. Brittany fancsali képét elnézve, s a dal fülbemászó szövegét hallgatva eszembe jutott életem talán egyik legőrültebb ötlete.

*Brittany szemszöge*

Megdöbbenve néztem, mikor Harry hirtelen ötlettől vezérelve felugrott az asztalunk tetejére. Kezét nyújtotta, jelezve, hogy másszak fel mellé, de kizárt dolognak tartottam, hogy valaha is megtenném.

Mérgesen sziszegve szóltam oda neki, miközben az emberek kiguvadt szemekkel bámulták őt. -Mit csinálsz? Gyere már le, mindenki minket bámul! Kifognak tiltani innen!

-Ha több tízezer ember előtt lépsz fel, akik mind téged bámulnak, idővel megszokod. Na gyere már, most jön a legjobb része a dalnak.

-Soha - fontam keresztbe a karom magam előtt. A többi vendég noszogatás képen az asztalukon doboltak, vagy a menj szót hajtogatták egymás után. Azonban én makacs módon a helyemen maradtam.

A dal a refrénhez ért, Harry átugrott egy másik vas asztalra, és liba bőrt okozó hangján bele kezdett. A közönség vele együtt énekelt, közben én egyre jobban elvörösödve csúsztam lejjebb a székemen.

-Because i'm happy, clap along if you feel like that's what you wanna do. Hey!

Harry úgy festett oda fent, mint egy megzabolázott tinédzser, vagy egy a jövőből visszatért idős ember, aki újra éli a fiatal korszakát. Mégis eszméletlen jól mozgott, és amilyen élvezettel csinálta; irigylésre méltó. A háttérben ritmusra tapsolták a dalt, s mikor az első refrénnek vége lett Harry vissza ugrott hozzám, ismét kezét nyújtotta felém, egy ideig farkas szemet néztem vele, alaposan átgondoltam a következményeket, de a végén magasról tettem rá oly' mindegy alapon.

Perceken belül mellette termettem, mosolya vigyorrá alakult, a többiek élvezték az ingyen műsort.

-Engedd el magad, képzeld azt, hogy csak mi vagyunk itt.

-Umm, az nehéz lesz - zavartan tűrtem egy tincsemet arrébb, mire újra a refrén részhez érkeztünk, Harry felbuzdítva pörgetett meg, közben a szöveget énekelte, úgy látszott csak a refrén része maradt meg neki a dalból. A többi ember adta az alapokat, tapsoltak, fényképezők kattogtak, míg mi önfeledten adtuk önmagunkat az asztalon.

Harry éneklés közben megpróbálta bemutatni a híres Jacko tánc mozdulatokat, de amint rájött, hogy még csak meg se közelíti az eredetit, hagyta a francba. Rosszat sejtve néztem rá, amikor a dal harmadához érve közeledett felém, a háttérből a "Happy" szót énekelték, köztük Harry is. A gyorsabb résznél megragadta a karom, magához rántott, majd kiperdített, aztán vissza a karjai közé és előre-hátra mozogva az asztalokon a vér nyomásom az egekbe szökött az adrenalintól.

-Bring me down, the love is cool - énekelte Pharrel-el együtt, egyenest a szemembe nézve -Bring me down I say, because I'm Happy..

Elengedett, a klipben szereplő mozdulatokkal indult meg a kört alkotó emberek felé, az egyik asszonyt előrébb húzta, majd vissza pörgette a helyére. A pulthoz ment, felült rá egy pillanatra se fejezve be az éneklést, felkapott egy kanalat, amit mikrofonnak használt és úgy folytatta a hátra lévő másodpercekben. Akkora hatást gyakorolt a produkciójával a jelen lévőkre, hogy soha nem felejtik el ezeket az örömteli pillanatokat, ebben biztos vagyok. Beálltam a tapsolók körébe, míg ő a pulton énekelt a különböző kor osztályú emberekkel együtt. Fokozatosan növekedett bennem annak a kérdésnek a "gyökere", miszerint mi a fenét keresek én Harry mellett? Egyáltalán illek én mellé? Már épp azon voltam, hogy kimegyek és ott megvárom, mikor a dalnak vége lett hatalmas üdv rivalgással megspékelve, Harry leugrott a pultról, egyenesen felém jött, a vigyorát képtelenség volt letörölni arcáról.

-Pontosan ez volt a célom - mondta. - hogy boldognak lássalak.

-Úr isten - ennyi volt, amit kitudtam nyögni. Magához vont és diszkréten nyomott egy puszit a homlokomra. -Ez a kis show biztos fent lesz a neten, sőt még a Youtube-on is! - nevettem.

-A legkevésbé sem érdekel - válaszolta elégedett mosollyal az előbbi produkciójára vissza gondolva.

* Harry szemszöge *

Utóirat: Soha nem mondtam neked, de beléd szerettem.

Mondanom sem kell, hogy az elmúlt egy hétben mi voltunk a téma. A sajtó rákapott a rögtönzött "koncertemre", ezt követték az olyan cikkek, mint például: „Harry Styles szóló karrierbe kezd!” ; „Brittany Roberts & Harry Styles Hawaii-ra költözik.”.

Az utóbbin jót szórakoztunk Britt-el, nyugtáztuk, hogy milyen felettébb fantáziadús emberek léteznek. De az eltelt napok mellett az összes pletyka eltörpült.

Együtt jelentünk meg Zac Efron "That awkward moment.." premierjén, amit Brittany hihetetlen nagy izgalommal csinált végig, és olyan zavarban érezte magát Zac társaságában, hogy azt hittem pillanatokon belül elájul.

Egyik este sikerült kirángatnom a szobájából, elvittem moziba, de oda is nagy nehézségek árán, mert azzal érvelt, hogy van mozi terem a házában, akkor miért nem oda megyünk?

Felvont szemöldökkel ránéztem, mire behúzta a nyakát és egy "Oké, kussolok.." mondattal le is zártuk a témát.

A moziban, míg a "tankoló" Brittany-re vártam a büfénél, egy kislány sétált oda hozzám.

-Szereted őt? - kérdezte egy kép és autogram után. Rövid gondolkodás után válaszoltam csak.

-Nem, nem hiszem. Még.

-El fogod venni? - kérdezte csillogó szemmel.

-Nem tudom.

Ezzel le is zárult a beszélgetés, mert megjelent kajával feltankolva Brit.

Úgy gondoltam ideje fellépni a közösségikre, amiket egy ideje hanyagoltam, hisz szinte minden percemet Brittany-vel töltöttem, most viszont jól jön egy kis egyedül lét.

Lecsekkoltam a híreket - ezúttal semmi szarságot nem pakoltak fel a netre, legalábbis nem láttam olyat -, a fő oldalon lefelé haladva megakadt a szemem a Twitter trendeken. A légzésem elakadt, a gyomrom az idegtől és a hirtelen jött dühtől remegett. Ezek szerepeltek a trendek között: #Brittanyisawhorse /Brittany egy k**va/ ; #WewantHaylorback / Haylort akarjuk vissza (TaylorSwift & Harry S.) / ; #DirectionershitoutBrittany /A directionerek kiütik a Brittanyt

Percekig meredtem magam elé. A gondolat menetem végére elkönyveltem magamban, hogy ez az egész lázadásos szarság nem jött volna létre, ha a kapcsolatunk Brittany-vel nem kel újra szárnyra.

-Minden az én hibám - nyögtem. "És az is miattad lesz, ha a lánynak valami baja lesz." - szólalt meg egy vész hang a fejemben. Ki kell eszelnem valamit, méghozzá sürgősen.

-Voltál fent Twitteren? - kérdeztem Brittany-t, miután belépett a házamba.

-Nem, miért? - nézett rám csillogóan zöld szemeivel. -Mellesleg szép a házad.

-Tessék, nézd meg. Most - hagytam figyelmen kívül az előbbi bókot és a kezébe nyomtam az iPad-et. Értetlen tekintettel vizslatott, majd megnyitotta a saját fiókját, és, amint láttam a postaládája megtelt. Csak percek múlva nézett fel rám, egyszerre volt dühös, értetlen és fájdalmas a tekintete.

-Nem érdekel - dobta a kanapéra az iPad-et, miután tudatosult benne, hogy mi történik.

-Engem viszont igen! - csattantam fel. -Akkora lelki ismeret fulladásom van, hogy érzem: lassan felemészt!

-Ne is törődj vele, ez az én dolgom, majd megoldom - mondta csöndesen - valahogy.

Felment bennem a pumpa nemtörődömségén -Tudod milyen szar érzés, hogy mindez miattam van? Csak azért küldenek téged a halálba, meg a franc tudja hova, mert velem vagy!

-Önző vagy.

-Csak azt akarom, hogy ne legyen lelki ismeret furdalásom! - vetettem dühösen Brittany arcába. Keserű mosollyal megrázta fejét.

-Elmehetsz a fenébe vele együtt! - kelt ki magából, az előbbi nyugodt hangnemnek nyoma veszett.

-Mindössze annyit akarok, hogy TE ne szenvedj! Miért nem tudod felfogni azzal a hülye fejeddel, hogy csak jót akarok?? - kiáltottam dühösen, Brit hátrahőkölt a kitörő dühömtől.

-Aha, szóval így gondolod.

-Jobb lenne, ha távol tartanám magam tőled - mondtam ki némi nyomasztó csönd eltelte után.

Brittany szólásra nyitotta a száját, majd olyan gyorsan be is csukta. Mit meg tennék érte, ha csak vicc lenne ez az egész. De ez a kibaszott valóság és hiába nem vesszük figyelembe azt a sok negatív jelzőt, amikkel illetnek, attól még ugyanúgy záporozni fognak felénk, egyetlen nyugodt, kellemes pillanatot sem hagyva kettőnknek.

-Akkor szakítsunk.

Csend állt be. Arra lettem figyelmes, hogy Brittany a kabátját veszi fel, táskáját fogja és még egy utolsó mondatot intéz felém, mielőtt kilépne az ajtómon.

-Gondolom nekem nincs bele szólásom, mert te vagy a nagyfőnök, aki mindig mindent mindenkinél jobban tud! Jó, ha tudod, hogy ezt alaposan elbasztad, Styles - és azzal becsapta maga mögött az ajtót és el is tűnt.

Az utolsó mondata visszhangot vert a fejemben. Hogy rábasztam az csak később tudatosult bennem és elég nagy összeget fizettem érte, szó szerint. És a leggázabb az egészben, hogy az azt követő percben, miután Ő elment jöttem rá, hogy..szeretem. Akkor már értem miért engedtem el. Ezután szembesültem vele, hogy milyen árat fizettünk mindketten az én hülyeségemért. Az utunk először egymásba fonódott - mindig találkozott valahol -, de azon a napon ketté vált. 

Én megírtam, kitettem, ezúttal nincs semmi bajom ezzel a résszel, nektek már csak az a dolgotok miután elolvastátok, hogy írtok kommentet, legyen az rövid, hosszú, oly' mindegy, csak a véleményetek érdekel. Remélem tetszett ;) 

Nagyon örülök a növekvő számú feliratkozóknak!  <3

BMG.