48. rész " Elcsábítani Hamupipőkét."

Sziasztok! Végre itt. Először is: Nézzétek meg a videót, amit külön ehhez a történethez csináltam, vagyis a majd következő részekhez, azért mert az olyan..más lesz. Videó megtekintése 

Másodszor: Elnézést a helyesírási hibákért, nincs időm most kijavítani őket :/ A részben megjelenő helyszínt, az "Elcsábítani Hamupipőkét" című könyv egy része ihlette, de természetesen nem ugyanaz van le írva itt is. 

És végezetül: Köszönöm az egyre növekvő olvasó, és oldal számokat, nagyon örülök nekik! Így a történet vége felé haladva arra kérlek titeket, hogy kommenteljetek, pipáljatok, jó lenne olvasni a véleményeteket. ;) Feliratkozni is lehet, számomra kifejezetten nagy öröm lenne, ha a történet végére meglenne a +100 olvasó itt a blogon, de én a jelenleginek is nagyon örülök. :))

Jó olvasást!

Ölel, BMG.

*Brittany szemszöge*

Elé dobtam az ágyra egy fekete nadrágot, rá egy fehér 'peace' mintás pólót, hozzá illõ sárga inggel. Niall erősen méregette a ruhadarabokat, s mikor meggyőződött róla, hogy tényleg azokat terveztem felvenni a jótékonysági estre, szépen kioktatott.
-Nem engedlek ki ebből a házból ilyen cuccban egy elegáns eseményre. Másrészről pedig, Liam-nek is ilyen pólója van, rögtön letépnék rólad és akkor egy szál melltartóban maradnál - indokolta meg. Nem tudtam belekötni a hablatyba, amit össze hordott, túlságosan igaznak találtam. Meredten lestük egymást.
-Jól át gondoltad? - szólalt meg végül, hangja érdeklõdõ volt. Fejemet ráztam nemleges válasz adásképp.
-De nincs másik ruhám!
-Na ne nevettess - intett le. -Sokféle rendezvényen jelentél már meg, megannyi féle ruhában. Ne mondd már, hogy nincsen! Válassz azok közül.
-Hülye vagy? - visítottam. -Nem vehetem fel mégegyszer õket! Legalábbis nyílvánosan nem.
-Hát aztán miért nem? - vonta fel szemöldökét.
-Mert azokban már lefényképeztek egyszer, és nem láthatják meg, hogy megint azok vannak rajtam! - magyaráztam hevesen. -Egyetlen celeb sem viseli ugyanazt kétszer.
Niall úgy nézett rám, mintha elment volna az eszem.
-Te totál hülye vagy - mondta halál komoly fejjel. -Adományozd el õket, ha már nem hordod.
-De...- néztem rá megrökönyödve. -Olyan szépek.
-Nagyon bonyolult egy nőszemély vagy! - Niall reményvesztetten rázta fejét. Tény és való, hogy nem vagyok könnyû eset.
-Te meg szõke vagy!
-Meglehet, de agyilag barna vagyok - vigyorgott kajánul. -Egy megoldás maradt. Szedd össze magad, megyünk vásárolni - indult ki a szobából Niall ellentmondást nem tűrő kijelentését hátra hagyva maga után.
Gyorsan utána szóltam: - Utálok vásárolni!
-Hidegen hagy, drága - legyintett feje fölött a szõke nem érdekel stílusban.
-Ezt még megbosszulom, Horan! - morogtam halkan.
-Alig várom! - szólt vissza nem túl messzirôl. Fülem, farkam behúzva vánszorogtam utána. Hmm.. felettébb érdekes lesz Niall-el vásárolni.

A vásárlás úgy telt, ahogy én azt előre láttam. Katasztrofálisan. Utálom, ha siettetnek, kioktatnak, ezért is szeretem egyedül intézni a ruha vásárlást, mert képes vagyok órákig szarakodni.
-Ez nem jó, mert nem passzol hozzám ez a szín! Vidd vissza, fujj, hogy áll rajtam! Jézus ereje, ebben meg úgy nézek ki, mint egy japán szumós! - utánozta Niall a ruha üzletben elhangzott nyafogásom foszlányait. -Nem tudom elhinni, hogy képes voltál ennyit nyavalyogni egy nyamvadt ruha miatt, Brittany!
-Kellett neked elvinni vásárolni.. - ráztam le váll vonogatva, miközben az új ruhám kerített bűvöletébe. Nem érdekelt Niall panaszkodása a viselkedésem miatt, sokkal inkább voltam izgatott, hogy végre felvehessem a Valentino ruhát.
Túl éles a csend. Niall kiterülve feküdt az ágyamon, megsajnáltam. Sóhajtva elengedtem a ruhát és Niall mellé sétáltam. -Sajnálom, oké?
-Bocsánatkérés elfogadva - mosolygott fáradtan. Biccentettem, soha nem voltam az az érzelgő típus, sőt! Kifejezetten utálom, ha valaki hozzám ér - nem perverz értelemben.
Nem kínlódtam sokat az előkészületekkel. Kiengedett, hullámos sötét szőke haj, füstös szürke szemfestékkel. Niall egyszerűre, de vagányra vette a figurát öltözés terén. Fekete zakó, fehér V nyakú póló, fekete nadrággal és elegáns cipővel.
-Indulhatunk, ha te is kész vagy - kiáltottam a bátyámnak, míg a kulcsokat, telefont pakolásztam bele a táskámba.
-Készen állok a hatalmas bulira - robogott le a lépcsőn, dalolva.
-Helyes, de ez közel sem buli, hanem jótékonysági rendezvény, ahol engem kiárusítanak, mint valami állatot.
-Csakis kizárólag a jótett érdekében, hogy pénzt gyűjtsenek a rászorulóknak. Hányszor kell még elmondanom?
-Elmondhatod ezerszer is, akkor sem leszek más véleményen. Na, menjünk.
Karon ragadtam Niall-t, beültünk az autójába és elindultunk az Orpheum-ba.

A bálterem csodásan fel volt díszítve a tavasz színeinek megfelelően. A plafonról lógó csillárok közé fehér lampionok voltak aggatva, a székek sárgába és pirosba öltöztetve álltak a kör asztalok körül. A színpadon az aktuális zenekar, azt hiszem a Foreigner játszott egy dalt, ezzel is kellemessé téve a hangulatot. A teremben legfőképp 'A' és 'B' kategóriás celebek csevegtek egymással, de az üzleti életben sikereskedő bankárokból se volt fogytán, akik mély diszkurzusokat folytattak nagyobb csapatokban állva.
-Kérlek, ne hagyj magamra semmiféle képpen! - suttogtam Niall-nek, egyre szorosabban fogtam a karját, tekintetem nem vettem le az előttünk lévő tömeg seregről.
-És, ha vécére kell mennem?
-Megvárlak az ajtó előtt - vágtam rá gyorsan, mire halkan felnevetett.
Helyet foglaltunk ott, ahová a név tábláinkat tették az asztalokra - szerencsére egymás mellé - és beszélgettünk csak úgy arról, ami az eszünkbe jutott, míg elkezdődött a bál, vagy tudom is én minek nevezhető ez az egész..
A ma esti bálra már hónapokkal ezelőtt elküldték a két jegyet, egyet az én számomra, a másikat a kísérőmnek, aki szerepére Harry-t választottam még akkor. Niall jókedvűen ecsetelte a mellette ülő Max Schneider-nek, hogy az osztálytalálkozójáról elaltatva vitték ki, mert túlpörgött az italtól, amit ott szolgáltak fel. Én Chlöé Grace Maretz-et faggattam a "Carrie" című filmről, mert extázisba estem miután megnéztem azt a filmet, és felettébb érdekelt minden egyes trükk, amivel ilyen valósághűvé tették.
A hangulat pocsékról felkúszott remekre, nevettünk, beszélgettünk, egészen addig, míg Marcia Cross megjelent a színpadon álló mikrofon mögött, és hangja magára vonzotta az összes jelenlévő figyelmét.
-Hölgyeim, és Uraim! Először is köszönjük, hogy eljöttek, reméljük jól érzik magukat! - kezdte. -A jótékonysági bál főszereplői - mint az a nevéből is hallatszik - az Afrika és környékén élő bajba jutott gyerekek, és felnőttek. A most következő aukció során az önök támogatására lesz szükség, és az est folyamán össze gyűlt pénzt a rászorulóknak juttatjuk tovább a UNICEF dolgozóin keresztül - fejezte be monológját, taps vihar zengte be a légkört.
Az aukciót becses tárgyakkal kezdték, amik valamilyen okból kifolyólag sokat jelentettek korábbi tulajdonosaiknak. Aztán következett a Nyerj-egy-randit-egy-celebhölggyel aukció. Kétségbeesetten ugrott a tekintetem azonnal Niall-re, biztatóan mosolygott. Nem kérhettem tőle, hogy "vegyen meg" engem egy randira, hisz arra még gondolni is elég bizarr. Mindössze abban reménykedtem, hogy nem húsz - vagy még több - évvel idősebb pasas fog kifogni pont engem. A leggázabb, legsovinisztább ebben, hogy azt hiszik a férfiak az uralkodók. Miért nem lehetett úgy, hogy egy nő választ ki egy férfit az aukción, akivel óhajt is randevúzni, s nem rá van erőltetve? Utálom az ilyet. Ezt az egészet. Most azonnal elmegyek - határoztam el magam. Elengedtem az asztal terítőjét, amit rongyosra gyűrtem az eltelt percek alatt, és távozásra készen felálltam, amikor épp a nevemet mondták.
-Legutolsó sorban jöjjön az elbűvölő szinésznő, Brittany Roberts - szinte már dalolva ejtette ki a nevem. Ledermedtem. Nem akartam fellépni arra a rohadt színpadra, de nem lehettem önző. Abban a tudatban tettem meg a lépéseket a színpadhoz, hogy mindössze egy estéről, egy randevúról van szó csupán, és ezzel az egyszerűnek mondható cselekedettel mennyit tudok segíteni a szegényeknek. Tehát ott álltam szerencsétlenül a közönség előtt. Senki szemébe nem néztem.
-Kezdjük 500 dollárral. Ki ajánl ötszázat? - szólt bele a mikrofonba, s így ment ez folyamatosan, mintha nem is egy emberről lett volna szó. Az ajánlatok nem akartak elfogyni, minden egyes összegnél valaki felállt és bekiabálta az összeget, amit fizetni óhajtana.
-Húszezer dollár? Ki ad húszezer dollárt? Cserébe egy kellemes vacsora a gyönyörű és tehetséges színésznővel, Brittany Roberts-el.
-Húszezer dollár! - kiáltotta az egyik besavanyodott képű bankár. Ne ne ne! 
Elkaptam Niall tekintetét, szemei engedély nélkül azt suggalták, hogy duplázni fogja a tétet, csak azért, hogy megmentsen. Láthatta arcomon a rémült kifejezést, mely a cseppet sem szídöglesztő férfi okozott. Fejemmel alig láthatóan nemet intettem. Vissza ereszkedett székére.
-Rendben. Akkor húszezer először...húszezer másod...
-Százezer dollár! - kiáltotta egy mély hang a terem végéből, amit tökéletesen ismertem. Úgy ismertem akárcsak a sajátomat.
Mindenki az ajtó felé kapta a fejét, hogy megnézzék mégis ki az az őrült, aki ennyi pénzt képes lenne oda adni értem. Harry elindult a két oszlopra szedett asztalok közötti üresen álló folyosón, szemei mindössze egy pontot voltak hajlandóak nézni. Engem. Nem figyelt senkire körülötte, csak előre lépdelt hosszú lábaival. Bámultan, ámultan, s sorolhatnám a többi jelzőt, ahogyan a felém haladó férfit néztem. Harry teljesen eltért az összes férfitól, aki jelen volt, sütött róla az önbizalom, a külsejének kábító ereje. Fekete zakója tökéletesen passzolt testére, szűk fekete nadrágja, melyet olyannyira szeretek rajta, tökéletesen állt irigylésre méltó lábain. Csokornyakkendője egyenesen állt, ellentétben némelyik férfiéval, kiknek öltönye is lezseren, elszabottan állt. Harry itta magába a csodálkozó tekintetek hangtalan bókjait.
Haja a maga megszokott stílusában állt, pedig a rendezvényeken, díjátadókon látszik, hogy fodrászok foglalkoztak vele, de ekkor viszont olyan volt, mintha sietve lőtte volna be.
Zöld, szinte már illegális erővel bíró tekintete a lelkemig hatolt, a poros pillangók őrjöngve ébredtek fel a gyomromban.
Marcia Cross, az aukció vezetője törte meg a döbbenettől beállt csendet.
-Megismételné kérem?
-Százezer dollárt adok egy randiért, a színpadon álló lánnyal - ismételte meg büszkén. -De, ha esetleg akad olyan, aki rálicitál, én is kénytelen leszek többet ajánlani - jelentette ki.
Marcia izgatottan jelentette be az est legadakozóbb emberét, miután nem akadt más, aki többet kínált volna, de valahogy nem tudott érdekelni ez a fene nagy izgalom, ami belőle áradt, mert szemem a színpad felé közeledő srácra függesztettem. Ezalatt a zenekar belekezdett egy régi dalba; "Waiting for a girl like you".
Harry a kezét nyújtotta felém, nagy erőfeszítésekbe tellett mire elfogadtam, hisz így tisztességes, hamár ennyi pénzt képes volt feláldozni "értem". Elfogadta jobbomat, és elindult - nekem háttal - a tánctér felé, egy szabadon lévő helyre.
A tenyere az enyémbe simult, enyhén érezhető remegés szánkózott végig rajtam, remélem nem vette észre, így is eléggé zavarban éreztem magam. "Vajon én fizettem volna ennyit?
Kezét diszkréten a hátamon tartotta, majd hirtelen ötlettől vezérelve magához húzott, úgy hogy a testünk egy része összeért, egy egészet alkotva. A zene ütemére ringatóztunk, valami mondandó után agyaltam.
-Képes voltál százezer dollárt adni egy nyamvadt randiért, velem? - kérdeztem, bár inkább hangzott döbbent kijelentésnek.
-Aha.
-Őrült vagy - a fejem jobb oldalra fordítottam. Niall itallal a kezében beszélgetett azt hiszem Kendall Schmidt-tel, esélytelen volt, hogy kimentsen a kialakult helyzetből.
-Aha, tudom - hallottam a hangjából, hogy mosolyog.
Kis szünet után szólaltam meg ismét: -Elköltöttél egy vagyont valakire, akiről azt állítottad, hogy nincs rá szükséged.
-Tudom.
Hátrébb húzódtam, így már láthattam arcát, szemei azonnal felvették a kapcsolatot az enyémmel, próbáltam megfejteni valamit vonásaiból, de oly' ügyesen eltakarta őket. Elmosolyodott, és egy csókot nyomott homlokomra, majd ismét magához húzott. Ő átölelte a derekam, én az övét, fejemet kénytelen voltam a mellkasának dönteni, hogy kényelmes legyen. A dal végéig maradtunk így, gyengén ringatóztunk az ütemre, s mikor vége lett, felébredtem a kábulatból, kibogoztam magam Harry karjai közül és kimentem a kertrészbe. Levegőre volt szükségem. Nem érdekelt, hogy követ-e, mindössze kiakartam szabadulni a melegből. Kitártam az üvegajtókat, mélyen beszívtam a friss, langyos levegőt és a kint álló pavilonba igyekeztem, amely a szökőkút takarásában árváskodott.
Hallottam a közelgő lépteket, ahogy meg-megreccsennek a cipő talpak alatt a kavicsok. Mereven néztem az eget a fakorlátnak támaszkodva, Harry a kavicsokat dobálta a szökőkútba, kacsázni próbált, de rájött, hogy ahoz kicsi a hely, szóval inkább csatlakozott hozzám.
-Mikor érsz rá? - szólalt meg ő először. -Tudod..a randi. Ki kell fizetnem, szóval ennyi jár..
-Tehát, ha jól értelmezem, ez az egész csak azért volt, hogy jó színben tűnhess fel az emberek, sőt az egész világ előtt, vagy mi a francért? - kérdeztem nyugodtan, mégis vészjóslóan.
-Teljesen eltévedtél. Azért történt így, mert csak ezt az okot ismertem, hogy randit kérhessek tőled. Nem vagyok valami kreatív..
-Áá, mostmár értem - mondtam semlegesen, próbálva elnyomni a feltört melegséget a szavai hallatán.
-Csak megakartalak védeni - suttogta mellőlem. Ennél több megerősítésre volt szükségem.
-És sikerült? - néztem egy pillanatra rá, de elkaptam fejem, amint ő is felém fordult. Nem bírom a szemkontaktusokat.
-Nem igazán - nevetett fel. -Niall azt mondta úgy utálsz, mint a pestist.
-Ez igaz - volt. Kényelmetlenül éreztem magam, amiért azt hiszi, vagy hitte, hogy utálom. Ez nem teljes mértékben igaz, mindössze rühelltem. Úgy van, múlt idő. Most legszívesebben a nyakába kapaszkodva csókolnám meg. "De mi van, ha ő nem akarja?" Totál kínos lenne utána..
-Felesleges volt a hőst játszanom, mert csak még jobban elcsesztem a dolgokat. Nem vehettem vissza azt, amit egyszer már neked adtam - szólásra nyitottam a számat, de belém folytotta a szót. -Igen, tudom, ez oltári nyálasra sikerült, de tudnék mondani hányingerkeltően nyálasabbat is - mondta szem forgatva.
-Had halljam - fontam keresztbe karomat magam előtt. -Mi az, amit nekem adtál? Én nem tudok róla..
Nagy levegőt vett, felkészült a leégésre, majd végre kibökte: -A szívemet...vagy mit.
-Igazad van. Ez nyakig úszik a nyál tengerben.
-De bevált nem? - nézett rám azzal a féloldalas mosolyával. Sokat sejtetően elvigyorodtam.
-Mikor? - kérdeztem.
-Mikor adtam neked a szívem?
-Ez nagyon szarul hangzik, de igen - nyögtem ki fájdalmasan, de mégis jó volt hallani.
-Valószínűleg akkor, amikor elraboltak minket, és össze zártak - fordult hozzám. - Nagyon valószínű, hogy akkor, amikor Londonban futottunk az őr elől, akit megcsaptál - végig simított arcomon. -Majdnem biztos, hogy amikor először aludtál a karomban - derekamnál fogva húzott magához, a távolság megszűnt kettőnk között, annyi hely volt, hogy lélegezni tudtunk. -A leghatározottabban amikor újra és újra megjelentél az életemben.
Harry pontosan tudja, hogy vegye le a lábáról az embert. Sikerült megfognia. Azokban a percekben rájöttem, hogy nekem ő az egyetlen, aki-ami kell, semmi egyéb.
Lábujjhegyre állva a nyaka köré fontam a karom, és teljes szívemből megcsókoltam. Karjai közre fogtak, szorosan tartottak, mintha soha nem akarnának elengedni, miközben ajka finoman, szenvedélyesen forrt össze az enyémmel. Bent hangosan tapsoltak az aukció sikeressége miatt, félbeszakítottuk a csókot, hogy vissza szerezzük az elfogyott oxigént.
Elhangzott egy kérés a számból, amit hallani akartam. -Mondd ki, Harry.
-Többé nem engedlek el.
-Nem ezt akartam hallani, de remélem is - elvigyorodtam. -Mondd ki.
-Egyértelmű választ akarsz, semmi félre beszéléssel, vagy speckó sztorival felturbózva?
Hangosan felnevettem. Harry még mindig szorosan tartott, homlokát a sajátomnak döntötte, és komolyan nézett rám.
-Brittany Roberts, fülig szerelmes vagyok beléd - a lábaim megroggyantak, készen állva arra, hogy bármikor össze csukjanak. -Fiatalok vagyunk, tudom. Hosszú évek állnak előttünk, de tudom, hogy veled akarom őket átélni.
Harry szavai begyógyították az összes sebet, amit vétett. Újra sebezhetetlennek éreztem magam. Életemben először éreztem, hogy feltétel nélkül szeret valaki.
-Nézd meg mit műveltél - töröltem le nevetve az apró könnycseppeket arcomról. -Egy sima szeretlek is megfelelt volna.
Harry mosolyogva rázta a fejét, zsebéből előhúzott egy zsebkendőt és megtörölte kissé nedves arcom.
-Szeretlek - mondta vigyorogva. Azt a mosolyt sokáig nem lehetett letörölni arcáról.
-Egy csődtömeg vagyok - tártam szét a karom.
-Dehogy vagy az! Az óra mindjárt éjfélt üt, Hamupipőke.
-Jó lenne, ha megjelenne a jóündér, vagy kicsoda, és alakítana rajtam valamit.
-Jól nézel ki, emiatt ne aggódj - mondta bíztatóan.
-Túl elfogult vagy.
-Meglehet. Na, de én is kérhetek valamit? - szájáról még mindig nem tűnt el a csibészes mosoly.
-Persze, mondd - szedtem össze magam az előbbi okozta sokk hatásból.
-El jössz majd velem golfozni? - ajka még szélesebb vigyorrá húzódott.
Amolyan "Ez most komoly?" nézéssel meredtem rá. Nem kellett sokat agyalnom a válaszon, gyorsan kiböktem: -Kizárt!
Harry arcán őszinte mosoly ékeskedett. Kezét derekamra téve vezetett vissza az épületbe, de előtte még nevetve hozzá fűzte, egyéb cinizmus nélkül:
-Pontosan ezt a választ vártam.