40.rész "Lehetetlen tények."

*Brittany szemszöge*

 

[ Ajánlott zene. ]

Amint lenyeltem a bogyót, amit Monica adott, a hatását csak később éreztem, de akkorra már a cellámban ültem ismét a négy fal között. Sok megválaszolatlan kérdés kavargott a fejemben, egyikre se fog kiderülni a válasz. Nem tudom elképzelni magam 15 év múlva, s hogy milyen lesz itt akkor. Nem tudom, mert nagy való színűséggel már nem fogok élni.
Egyszer csak a fejem lüktetni kezdett, azt hittem mindjárt ki esik az agyam a helyéről. Még e helynél is gusztustalanabb lenne. A speed, mint ahogy a neve is elárulja, felpörgetett. Táncolni akartam, elfutni innen messzire, s vissza se nézni. A fejemben tomboló zenére mozogtam össze-vissza a cellában, néhányan a rabok közül nagy kiáltásokkal biztattak a folytatásra. Viszont, ha akartam se tudtam volna befejezni, hisz a drog irányított. Mintha a markában tartana, képtelen elereszteni. Ahányszor megálljt parancsoltam magamnak, a tudatalattim az ellenkezőjét csinálta. Még többet akartam belőle és ez ment napokon át, míg el nem fogyott a kis csomagból. Így lettem szép lassan függője a szernek.

-Roberts, látogatód van. Vonszold ide a valagod, de gyorsan, ha szeretnéd látni ki pazarolja rád az idejét - mondta semleges hangon egy másik őr, aki kevésbé szívélyes, mint, aki az idegesítő becenevet ragasztotta rám.
-Nem vagyok fogadó képes - motyogtam, de mivel nem hallotta tisztán, elismételtem hangosabban. A szemeim vörösek voltak, amiket a kialvatlanság okozott, a hangom számomra ismeretlenül hangzott, mintha nem is az enyém lenne. Hajam kócos, ápolatlan, végei töredezettek. Úgy nézhettem ki, mint egy hajléktalan, tehát a kedvem a nullára csökkent, hogy bárkivel is beszéljek, pláne nem így.
-A szöszi biztos szomorú lesz, hogy nem láthatja a csinos pofidat - húzta el a száját tettetett szomorúsággal. Megtanultam, hogy a börtönben dolgozóknak egyáltalán nincsenek érzései, tehát világossá vált, hogy mikor ül ki igaz érzelem az arcukra. Egy szóval: soha. -Úgy láttam hozott neked valamit - próbálkozott tovább.
-Nem érdekel - dünnyögtem. Manapság egyre gyakrabban használom ezt a rövid két szavas mondatot. Mondhatni csak ennyit használok kommunikálásra.
-Ide figyelj! - rántotta fel dühösen a zárat és jött be az őr. - Engem meg te nem érdekelsz, de most azonnal kivonszolod a drogos képedet és ki mész ahhoz, aki vár rád. Megértetted? - a nő szemei szikrákat szórtak, azonban cseppet sem hatott meg. Ugyanazzal az unott tekintettel meredtem rá, mint mindig.
-Aha, nem - feleltem, s azzal vissza ejtettem a fejem a két térdem közé. Abban a pillanatban a föld megmozdult alattam, s egyre távolabb volt. A drága őröm felkapott a vállára, és úgy vitt be egészen a társalgó szobáig, magasról fütyülve rá, hogy milyen furcsa látványt nyújthattunk, miközben én hevesen kapálóztam a hátát verdesve, amit egy idő után feladtam. Kivágta az ajtót és leültetett a székre. Ekkor még nem vettem észre a "vendégem".
-Legközelebb, ha lehet kicsit finomabban - szóltam oda a kedves őr barát nőmnek.
-Legközelebb befogod és rögtön engedelmeskedsz - vágta rá és becsapta maga mögött az ajtót.
Áu - gondoltam magamban. - A fülem te szerencsétlen! - társalogtam még mindig magammal. Őt nevezem szerencsétlennek, miközben én rohadok a rácsok mögött. Az eszem is kopik már..
Eszembe jutott, hogy rajtam kívül más is van ugyanabban a teremben, ahol pár hete voltam utoljára. Felnéztem, s akkor láttam meg az egyetlen élő rokonomat, akiről teljes mértékben megfeledkezdtem.
-Niall - suttogtam kábultan. A drog hatása kisebb mértékben ott lappangott bennem, egy órával ezelőtt erősebb volt, de fantasztikusan éreztem magam a helyzethez képest.
-Úgy örülök, hogy látlak - állt fel hirtelenjében a székről, gyorsan mellém lépett, mire ösztönösen felálltam és szorosan megölelt. Maximum egy percig álltunk úgy. Szégyelltem a kinézetem, főleg az övéhez képest, ami egyszerű mégis tökéletes volt. Örülök, ha nem vette észre milyen büdös vagyok, hiába fürdök a dohos falak nem éppen kellemes illatúak. Belőle áradt a férfi parfüm, amit jó mélyen beszippantottam, hogy velem legyen odabent miután vissza tértem. Elszakadtunk egymástól, ismét leültünk egymással szemben.
-Meg se kérdezem hogy vagy, hisz látszik rajtad.
-Kössz - bólintottam mosolyogva.
-Hoztam neked normális kaját - emelt fel a földről pár szatyrot és az asztalra tette. -Biztos vagyok benne, hogy itt förtelmeset adnak - undor telepedett arcára a tényektől.
-Ha nincs benne haj vagy szőr szál, és a kaja nem romlott meg vagy egy hete, egész tűrhető - mondtam nyugodtan, s vállat vontam mintha nem lenne annyira borzalmas, mint aminek ő hiszi.
-A gondolatától is rosszul leszek - rándult össze egy pillanatra. - Tessék, ettől jobban leszel.
-Hálás vagyok neked, bár igazán nem kellett volna bejönnöd ide. Biztos láttak, és holnaptól majd kérdezgetik, hogy egy magad fajta mit keresett a börtönben.
-Őszinte leszek veled, Brittany - hangja komoly volt.- Olyan magasról leszarom, ahonnan a csillagok vannak - őszinte mosolyt villantottam, de nem tartott sokáig.
-Mi a helyzet oda kint? - kérdeztem kíváncsian.
-Pörög az élet. Zayn megnősül, megjelent az Éhezők viadala második része. Justin Bieber vissza vonul - ennél a hírnél elszomorodott, hisz nagy rajongója. -Más nem jut eszembe - zárta le a mondandóját.
-Zayn férjhez megy? -kíváncsiskodtam tovább. Niall felröhögött. Aztán kapcsoltam, és helyesbítettem: -Vagyis Zayn megnősül? Bocs, ezt a kettőt mindig össze keverem.
-Pontosan. Régóta együtt vannak Ronny-val, akivel ugyebár te hoztad össze - vigyorgott szélesen. Már azt hittem kicsúszik a szája az arcából, annyira vigyorgott.
-Kár, hogy nem lehetek ott az esküvőjükön - emlékeztettem magam rá.
-Van még remény - szorította meg az asztalon a kezem. -Nem szabad feladnod.
-Nem - ráztam a fejem szomorú mosollyal. -Az rég elfogyott - kihúztam Niall kezei közül az enyémet, majd zsebre vágtam.
Beszélgettünk még negyed órát, közben minden szavát figyelmesen hallgattam. Végre volt egy olyan ember, akivel normálisan tudok kommunikálni, mert akik bent vannak; gúnyolódva, vagy sehogy sem képesek beszélni. Egy normális nincs a több száz között.
Mikor szóltak, hogy lejárt a látogatás, épp álltam volna fel, hogy megöleljem Niall-t, amikor ugyanis a zsebemből kicsúszott egy kis zacskó, amiben egy szem speed bogyó árválkodott. Ki ment a fejemből, hogy ott van és pechemre Niall-nek sikerült észre vennie. Szemei majd kiestek a helyéről, mikor felemelte, s megszemlélte a kék-fehér színű kábítószert.
-Drogozol, Brittany? - kérdezte hitetlenkedve, majd rám nézett. Csak álltam ott és nem mertem a szemébe nézni, amiben biztos voltam, hogy most csalódás tükrözött.
-Válaszolj! - kérte hangosan és dühösebben. Fel ment bennem a pumpa.
-Igen! - váltottam én is az ő szintjére. Úgy mondtam, mintha büszke lennék rá. - Igen Niall, azt teszem. De te nem tudod milyen itt sínylődni nap, mint nap és azt várni mikor jön el a vég, hisz úgy sem juthatok ki innen. 15 év, az rengeteg idő és érzem, hogy lassan kezdek megbolondulni - idegességemben már a fejem fogtam, a haj hagymáim bánták az egész kitörésem. - A drog az egyetlen, amim van - néztem a szemébe, könnyeimet vissza folytva. - Ez az egyetlen, ami boldoggá tesz - s ekkor éreztem, ahogy az első könnycseppek kitörték a rácsot, és utat engedve maguknak, szállingóztak le az arcomon. Niall csak állt előttem, arcán többféle érzelem futott keresztül, szemei, mint mindig csillogtak. A kínos csend azonban kikészített, rendesen kínzott belülről.
-Mondj valamit - szóltam rá ingerülten. Nem ismertem magamra. Az aki egykoron voltam végleg elveszett, s ez most tudatosult bennem. Csak álltam ott mozdulatlanul előtte, csapzottan, kócosan, mellkasom alatt a szívem dübörgött, majd mikor Niall heves mozdulatokkal szelte át a kettőnk közti távolságot, még jobban rá kezdett, mint a dob verésnél. Egyszeriben meleg leheletét éreztem arcomon, pár milliméterre volt tőlem. Megragadta a tarkómat, mélyen a szemembe nézve szólásra nyitotta ajkait:
-Nem vagy egyedül. Sosem leszel - szorítása erősödött. -Kihozlak innen. Nem tudom hogyan, valahogyan megoldom - fejét rázta szavai erősítésére, a padlóról levéve tekintetét újra enyémbe szegezte. -Esküszöm.
-Lehetetlen, érted?
-Semmi sem lehetetlen - suttogta mély hangon felperzselve a bőrömet apró érintéseivel.
Nem akartam vitába szállni vele azzal, hogy az én esetemben minden lehetetlen már. Vagy kivárom azt a millió napot, vagy utolsó lehetőségként itt lelem halálom.

-Nocsak Brittany. Sokáig elidőztél a szexi szőkével - jelent meg Miranda, kezeit a rácsokon átdugta, lába keresztben állt, s úgy szuggerált pár méterről. Fáradt voltam ahhoz, hogy megkérdezzem honnan tud Niall-ről, bár semmi értelme nem volna ha megtudom.
-Kopj le - nyögtem álmosan. Csak aludni akartam, hogy vissza fogjam a vágyat, hogy bekapjam az utolsó megmaradt kis csodát, inkább holnapra tartogatom.
-Nem szabadulsz könnyen tőlem ezt ne felejtsd el. Várnak még meglepetések rád - mondta izgatottan, de nem figyeltem rá. -Pár hónapja vagy itt. A karácsonyi ajándékodat sem adtam még oda, de hamarosan sor kerül rá. Aztán nehogy átaludd a szilvesztert - kacsintott, majd fogta magát és elment mesterkélt vigyorral a képén. Kiráz a hideg ettől a beteg nő személytől. El nem tudom képzelni milyen volt normális korában...

Úgy terveztem, hogy egy jó hosszú zuhanyzás után megkóstolom a Niall által hozott kaják egyikét, hogy valami táplálót is vigyek a gyomromba.
Egy köntöst tekertem magam köré, majd egy tükör elé mentem, hogy kifésüljem vizes hajam, mikor pár lány jött be a fürdőbe. Szokás szerint kicsit tovább tartották rajtam a szemüket. Felvontam a szemöldököm afféle " Mi van? " stílusban, mire flegma pofát vágva elindultak a dolgukra.
Miután mindennel végeztem, felöltözve menten volna ki fürdőből, ha Miranda csatlósai nem állják el az utam. Könnyen felismertem őket, hisz mindig egymás nyakán lógva mászkálnak, mint a pincsi kutyák. Szánalmas mindegyik. Féltik a bőrüket, kizárólag azért tapadtak, s álltak be a " főnök " oldalára.
-Örülnék, ha eltűnnétek az utamból..
-Mi tudod minek örülnénk igazán? - kérdezte egy alacsony fekete hajú lány.
-Nem, de nem is érdekel - vágtam rá, amint kimondta. Aludni akartam, ennyire nagy kérés?
-..Ha játszhatnánk egy kicsit a filmsztár barát nőnkkel - húzódott önelégült vigyorra a szája, ami még rondábbá tette az arcát. Abban a pillanatban átfutott a fejemen, hogy netán megerőszakolnak, vagy leszúrnak a fürdőben. De akkor egy másik csatlós valami üvegcse félét tartott a kezében, amire feliratok voltak ragasztva. Nem tudtam elolvasni, mert az egyik csaj mögém surrant és leszorította a karjaimat, hogy ne tudjam használni őket. Védekezésem utolsó segítségében a lábaimat használva a fekete hajú gyomrába rúgtam, mire az össze rogyott. Bevettem mindent, amiket az akciós jeleneteknél használtunk, viszont messzire nem jutottam. Leszorítottak a földre, majd az egyik felém mászott, és lovagoló ülésben a derekamra ült, míg kettő másik két oldalt a karomat nyomta erősen a földhöz, másik kettő a lábamat szegezte neki.
Na most megerőszakolnak - gondoltam. A rajtam ülő, akin sport melltartón és egy hosszú alvó nadrágon kívül más nem volt, közelebb hajolt az arcomhoz, egyenest a nyakamat vette célba és a fülembe suttogott:
-Megcsúfítjuk egy kicsit a helyes pofidat, rendben?
-Rohadékok - szűrtem fogaim közül, miközben megpróbáltam kimászni alóla. Hiába rángatóztam, egyedül vagyok hat ellen. Lehetetlenség, hogy ép bőrrel megússzam.
-Ne fészkelődj már! - figyelmeztetett amelyik rajtam ült.
-Hagyjatok már békén! Nem tettem ellenetek semmit, mi a francot akartok?
-Csak játszani akarunk - felelte ártatlan arccal az egyik barna, aki a bal karomat fogta le, míg a jobbomon lévő a hajamat piszkálta, vagy tanulmányozta..
Elkeseredetten nyöszörögve próbáltam valamit tenni, de az arcom elé tartotta az előbb látott fehér üvegcsét, s mielőtt megnyomta volna a tetejét, így szólt:
-Most majd megtudhatod milyen sötétben látni a világot, kislány - bólogatott mosolyogva. Itt tartózkodásom során először voltam annyira rémült, mint akkor. Majd megnyomta a tetejét és a szemembe fújt valami maró anyagot. Hiába csuktam be a szememet utána, túl késő volt, túl későn reagáltam. Olyan volt, mintha a szemem kiesne a helyéről. Égett, mérhetetlenül fájt. A könnyek akár a vulkánból származó lávaként csorogtak le az arcomon, égető fájdalmat éreztem. Vagy három másodpercig fújta a szemembe a káros anyagot, és körülbelül öt perc múlva tudtam nagy nehezen kinyitni a szemeim, pislogni aligha tudtam. Pár másodperccel később tudatosult bennem a tény, hogy megvakultam.

A 2013-as év utolsó része. Nem sokára a végére érünk e történetnek, körülbelül 50 részes lesz. Aki szeretne folyamatosan csatlakozhat a FB csoporthoz: ITT, ahol megtudhattok egy s mást erről-arról. 
 Utolsó sorban: B.U.É.K. Ahogy azt korábban említettem: Az újév első napját ne a detoxban töltsétek. ;) 

Bon Voyage, 

BGM.