35.rész " Csókolj meg! "

( Ajánlott zene.)

*Brittany szemszöge* 

"-Terhes vagyok."
Amint kimondtam a szavakat, a jelentésük még mélyebbre ivódtak bennem, s fokozatosan fogtam fel a következményt. Finoman mondva, elbasztam. Ezzel tönkre teszem a sajátom, és Harry életét is. Mindketten túl fiatalok vagyunk, ebből is látszik, hogy milyen felelőtlenül viselkedtünk. Én, mint "anya", ugyan már. Magamat sem ismerem eléggé, magamra se tudok vigyázni, nemhogy egy törékeny gyereket tartsak a karjaimban. 19 évesen egy lány nem arra vágyik, hogy szüljön, eltartson egy gyereket, hanem, hogy élje az életét, építse a karrierjét, s boldogan éljen a kiválasztott fiú mellett.
Még semmi sem biztos, orvos nem látott, de kicsinek látom az esélyt, hogy Victoria állítása nem-e lenne igaz. Bár erősen reménykedem benne, hogy ez csak egy buta kis tévedés, és majd minden mehet tovább a normális kerékvágásban. Bár lenne rá valami magyarázat, hogy a jót miért kell mindig a rossznak felváltania.
Ahogy az ágyon ülő Harryre vezetem szemeim, kiolvashatatlan vonásokat fedezek fel gyötört, ám még így is gyönyörű arcában. Ilyen pillanatokban bánom, hogy nem vagyok gondolatolvasó, legalább tudnám mi jár a fejében.

*Harry szemszöge* 

Újra és újra lejátszódnak a jelenetek a fejemben, amint a lányom, vagy a fiam szalad felém hatalmas mosollyal apró arcán, azt kiabálva hogy; "apa, Apa!" , felkapom, megpördülök vele a levegőben, érzem, hogy én vagyok a világ legboldogabb embere, mert magam mellett tudhatom a tökéletes lányt, és a gyerekem. Lehet, hogy túl korai szülővé válni, de ha az mellett vagy, akit szeretsz, akkor az akadályok hiába valók, hogy elrontsanak bármit is.
Annyira belemerültem a saját gondolataimba, hogy figyelmen kívül hagytam, amint Brittany egyre aggódóbban ismételgeti a nevem, én meg csak fel-alá járkálok a halvány fénnyel megvilágított szobában.
-Kérlek mondj valamit. -szavaiban a meggyötörtség hallatszott, torkom össze szorult. Nem tudom, hogy örül-e ennek az egésznek, úgy mint én, vagy pont az ellenkezője.
-Szeretlek, és ez a baba csak még jobban megpecsételné a kapcsolatunkat.
-Nem tudom, hogy tényleg terhes vagyok-e. El kell menjek egy orvoshoz, holnap reggelre van időpontom.
-Remélem nem tévedés. Nagyon jó lenne. -elmosolyodtam, ám ez hamar alább hagyott, ugyanis az előttem álló lány az előbbi csendes hangnemből kitört.
-Megőrültél?! Hogy lenne már jó, Harry? Gondolkozz, könyörgöm! Én nem akarok gyereket, s amióta az eszemet tudom soha nem is akarok. Csak tönkre tenné az életemet, pláne, hogy ha ilyen fiatalon tényleg teherbe estem. Előre szólok, ha igaz, nem fogom megtartani bármit is mondj, vagy tégy ellene. Könnyű dolgod lenne, hisz nem neked kéne kihordani, s szenvedni vele, hanem nekem! -kiabáta. Megdermedten álltam, s figyeltem a kisebb dührohamot kapott számomra ismeretlen énjét mutató Brittany-t. Amióta ismerem soha nem láttam ilyennek, őszintén szólva megrémiszt, nem vártam efféle reakcióra tőle.
-Hogy mondhatsz ilyet? -kérdeztem megrökönyödve, a szokottnál furcsább hangon.
-Egyszerűen, és ésszerűen. Ez a véleményem a terhességről, és a gyerek vállalásról. Gondolj bele, hogy felforgatná az így is zűrös, zsúfolt életünket. Mindketten 19 évesek vagyunk, hova akarsz te még gyereket? Ezt nem gondolhattad komolyan, Harry! -csillapodott pár fokkal, én viszont úgy éreztem, mintha eltört volna bennem valami. Bele kell törődnöm, hogy a baleset előtti Brittany-t soha többet nem látom, helyébe érkezett a teljes egészében kicserélődött lány. Mi van, ha én a régit akarom?
-Holnap elkísérlek a vizsgálatra. -feleltem csendesen, figyelmen kívül hagyva az előbbi kis mindent elmondó monológját.
-Nem. Egyedül megyek, majd hívlak ha megtudtam az eredményt. -aprót bólintottam, és már indultam volna ki az ajtón, ha nem szólít meg. -Csókolj meg! -kérte halkan, de így is tisztán kivehető volt, mit akar. Képtelen voltam ellenállni mind azok után, amik e pár perc folyamán lezajlottak az imént, ugyanúgy szeretem, s elfogadom a döntését. Megpróbálom. -Csókolj meg, kérlek. -hangja meg- megbicsaklott. Teljesítve kívánságát, hatalmas fordulatot véve, nagy léptekkel indultam meg felé, s derekánál fogva szorosan magamhoz húztam, és amilyen szenvedélyesen tudtam csak csókoltam és csókoltam megállás nélkül, és olyan szenvedéllyel, ami mindig lángra robban akár egy érintésétől is. A félév során, ami elhaladt felettünk, ráébresztett valamire. Egy gyenge pontom van, mégpedig "Ő".

*Brittany szemszöge* 

Nem csodálnám, ha a holnap megjelenő újságokban azt az írtóan érdekes, életet megváltoztatható kérdést firtatnák, hogy vajon Brittany Roberts miért járt a kórházban? Megértem, hogy szeretnék tudni mi oly' érdekeset csinálnak a celebek, de kérlek, jó, hogy nem azt kérdezik hányszor járok naponta vécére, vagy ehez hasonlóakat..
Az -szerintem- átkozottul kínos kivizsgálásokat a drága orvos, miután elvégezte, várásra intett. Így történt az, hogy már két órája várok egy rohadt papírra, ami hatalmas jelentőséggel bír, s az életem van a.. kezeiben(?). A mindenféle tartalmat hordozó gondolataimat a zene hangos üvöltetétésével próbáltam nyugalomra bírni, közben a Twitteren böngésztem, hogy miféle érdekes dolgok történnek benne. Természetesen a találgatások ezerrel folynak, s bombáznak a halom tweetjeikkel az emberek, hogy miért járok én a kórházba. Igaznak minősül, hogy a Directionerek jobbak, mint az FBI, mivel, hogy forrásaik szerint a "kedves jó barátomat" a nőgyógyászt látogattam meg. Felteszem a kérdést, honnan tudják?
Megráztam a fejem, hogy elhesegessem ezeket az érdektelen kérdéseket, aztán áttértem a Perez Hilton falára folyamatosan feltöltő képeket rólam, amint az említett helyiségbe igyekszem, helyesbítek.. inkább vetődök át a fotósokon és a mindig kiéheztetett állataikon, célzok ezzel a fényképezőgépeikre. Mondjuk, valamiből élni kell, nemde?
-Mss. Roberts, megérkeztek a kért eredményei. A doktorúr szólt, hogy nála átveheti.
-Rendben, köszönöm. -felálltam, majd az orvos keresésére indultam, majd miután megtaláltam, átvettem a papírokat, és inkább úgy döntöttem Harry-vel együtt bontom ki, s nézem meg mi van benne.

*Harry szemszöge* 

A csend, a frissen nyírt fű illata, én és a golf, a legjobb párosítás, kivéve a telefonom csörgésének éles zaja. A kijelzőn a Brittel való közös képünk villogott, azonnal felvettem, mivel, hogy biztos meg van a mindent eldöntő papír.
-Máris indulok. -zártam rövidre a beszélgetést, mindent otthagyva indultam a kocsim felé, azzal meg a stúdió felé, ahol Brit vár rám.
Leparkoltam a mindig nyüzsgő épület előtt, és maraton futó sebességgel siettem be az B7-es épületbe, át a folyóson és be az ötös terembe, ahol épp felvétel készülődik, de éppenséggel rohadtul nem érdekel.
-Nem bontottam ki, megakartalak várni vele, hogy majd együtt. Szóval, készen állsz?
-Rajta. -adtam meg az egyszerű, sietős választ. Brittany feltépte a borítékot, végig futotta a sorokat, s semmi jelét nem adta, hogy megtudjam pozitív e vagy sem. Miután a levél végére ért, maga mellé ejtette kezeit, azonban nem nézett fel rám, csak állt és a sarokban lévő pontot pásztázta, ezzel teljesen megőrjítve engem, aki semmiről nem tud.
-Na, mondj már valamit! -sürgettem idegesen, mire végre megszólalt.
-Az eredmény...

~Áldás és békesség nektek népeim! Ez rövidebb lett a szokottnál, de így alakult. Nem szerettem volna, ha ebbe a részbe kiderül, hogy mi lesz. :$ Mellékesen megjegyzem, hogy ez az utolsó előtti rész a második évadból -talán, aztán jön a harmadik évad, ami rögtön egy biztos vagyok benne, hogy olyanra nem számítotok évad kezdővel jelentkezik majd. A harmadik lesz egyben az utolsó évad, a blog kábé 60 részes lesz összesen, asszem'. A harmadikban derül fény az első trailerben megemlített titokra, plusz két extra esemény is közre játszik majd a folytatásban. Szóval, akik eddig olvasták, tartsanak továbbra is velem, megköszönném. ;)

 Tudom nem a legjobb, de.. Ez a blog abban különbözik a többitől, hogy ÉN írom, s nem más. Csumezzz! Kitartás a sulira, stay srong! <3