42. rész " Egyező DNS "

Kedves, olvasók! Nem a legjobb részt hoztam, ez az afféle vihar előtti csend. Köszönöm a megjegyzéseket, feliratkozókat, hogy még mindig itt vagytok velem. Nem akartam ilyen sokáig elhúzni a történetet, de így sikerült sajnos. Köszönöm e fantasztikus fejlécet Sophie T.-nek, amint láthatjátok a design is teljesen megváltozott, az kivételesen az én művem, remélem nektek is annyira tetszik, mint nekem. Nézzétek meg a mellékszereplők listáját - új szereplővel bővült ; megtalálható oldalt az eddigi összes rész; valamint felkerült a blog hivatalos Főcím zenéje. A TBDT blogom is nyitva áll, igaz nem volt egy ideje rész, de szeretném ezt a történetet befejezni.

 Várom a véleményeiteket, a feliratkozókat, az angol királynőt, a lottó ötöst, a Londonba szóló repjegyemet - amit meg se rendeltem, a macskám szülését, bár nem hiszem, hogy lehetséges, hiszen fiú; az új olvasókat, és legutolsó sorban a közelgő gigantikusan nagy földrajz témazárót - szarkazmus.

ui.: Szerettek zenét hallgatni, miközben olvastok? Én kifejezetten nem, de szeretem kiválogatni a részekhez. Szóval, aki szereti úgy, az a linkelt dalt hallgassa közben :) 
ui2.: Csatlakozzatok a FB csoporthoz: FB csoport

Jó olvasást,

BGM.

*Brittany szemszöge*

[ Ajánlott zene ]

A döbbenettől megkövülve ültem vissza a székbe, erősen kellett koncentrálnom, hogy felfogjam az igazgató úr szavait.
-Többet nem kell oda vissza mennie - ismételte meg.
-Hogy érti ezt? - kérdeztem rá halkan. Arra gondoltam netán másik börtönbe szállítattnak, vagy ki tudja merre száműznek el a világ elől.
-Mss. Roberts, ismer egy bizonyos Kristen Bell-t? - kérdezett ezúttal ő. Lapozgattam az emlékeim között ezt a nevet keresve, de valahogy nem akart beugrani az arc, viszont ismerősen csengett a lány neve.
Bátortalanul bólintottam. -Azt hiszem igen. Miért, mi köze van neki az ügyemhez?
-Nos, a hölgy bejött a rendőrségre és vallomást tett. Elmondott mindent, ami a forgatás alatti baleseten történt.
-Még mindig nem értem mi köze van hozzá - kezdtek a dolgok egyre zavarosabbá válni.
-Ha megengedné, hogy befejezzem megtudná - szólt rám ingerülten. -Mss. Bell elmondta, hogy ő cserélte ki a töltényeket élesre, tehát ő okozta a balesetet, ő adta ki magát Brittany Roberts-nek, a megbízója parancsára.
-Ki a megbízója? - kérdeztem halkan.
-Ha jól tudom ismeri is, Miranda Creagen - egyből felugrottam a székemből és szinte hisztérikussá váltam a név hallatán, ő az, aki megkeseríti a mindennapjaimat, s ezek szerint a múltamban is ő kevert.
-Ez nem lehet igaz! Hogy volt képes erre? Ez a nő nem normális! Még a rácsokon keresztül is képes volt keresztbe tenni nekem, úgy, hogy még csak nem is számítottam rá! Láttam milyen dolgokat művelt, de ez azért nekem is sok!
-Kérem üljön le, és próbáljon megnyugodni! - hevesen fújtam ki-be a levegőt, a felgyülemlett haragom szét égette a belsőmet, belülről marcangolt az elfolytott düh, úgy éreztem, ha nem tudom ki adni magamból menten felrobbanok. Lábammal bele rúgtam a székbe, neki lökődött a fal előtt lévő szekrénysornak, azonban ez semmi volt ahoz képest, amit terveztem Mirandával.

Vissza kísért egy őr a kevés holmimért a cellába. Örülnöm kellett volna, hogy megízlelhetem a szabadság ízét, a friss meleg levegőt, de volt egy dolgom, amit mindenképp beakartam fejezni, mielőtt végleg elhagyom a helyet. Addigra kész leszek, mire Niall ide ér, hogy haza vigyen - ugyanis egyedül ő szerepelt a nyílvántartásomban, akit szükség esetén fel kell hívni, mint egyetlen közeli rokon.
Gonosz vigyor terült szét arcomon, amint meghallottam Miranda értetlenkedő hangját, miszerint még is mit csinálok. Éreztem, hogy figyelt, miközben pakoltam, megcsapta a hátamat a feszült levegő. Fekete lencsés szemüvegemet megigazítottam, az érzékeimre bízva magam indultam meg felé.
-Elhagyom ezt a mocskos helyet, mindörökre - válaszoltam a kérdésére.
-Nagyon rossz színésznő vagy, remélem tudod. Ugyanis nem mehetsz innen sehova, max lelőnek az őrök odakint. Bár, ha jobban bele gondolok, nyugodtan menj. Élvezet lesz nézni, ahogy az irigylésre méltó hajacskád vértócsában úszik - még mindig mosolyogva ingattam a fejem. Egy váratlan pillanatban - amire ő sem számított - megragadtam a haját; mire keményen felnyögött. Annál fogva húztam arcomhoz, erősen vissza tartva magam, hogy bármi őrültséget csináljak épp mikor fény derült az igaszságra. Bele suttogtam fülébe:
-Te nyerted meg a harcot, Miranda - hátrább húztam hajánál fogva - De a háborút én nyertem - győzedelem ittas mosolyra húzódott a szám, erőteljesen ellöktem magamtól, mire megtántorodott és a rácsoknak esett, amik még hosszú-hosszú évekig nyújtanak otthont kedves barátnőmnek. Az őr karon fogva húzott ki, percekkel később Niall kitörő boldogsággal ölelt át, arcát nyakamba fúrta, fülembe suttogott szavaitól őszinte mosoly terült szét arcomon, most először a hosszú idők után.
-Gyere, menjünk haza - suttogta, megfogta a kezemet, szabad kezét hátamra téve vezetett ki az utóbbi hónapok poklok-poklát nyújtó helyéről, ahova, hogy soha többet be nem teszem a lábam.

Niall vagy huszadjára mondogatta, hogy mennyire sajnálja, amiért oda vonzotta a fotósokat, de legkevésbé sem érdekelt, mert végre a saját házamba lehettem, ami így átgondolva túlságosan is nagy egy ember számára. Nem tudom mit gondolhattam mikor megvettem, de most csak az számít, hogy újra kezembe vegyem az irányítást az életem, s karrierem felett.
Épphogy átléptem a küszöböt, két kar szorított erősen magához, miközben folyamatosan a nevemet kántálta sikongva. Dorotha meglehetősen örült annak, hogy újra láthat, s végre elfoglalom méltó helyemet a Hollywood Records igazgatói székében.
A nagy üdvözlések, a holmijaim elpakolása és egy telefon után, miszerint sajtó tájékoztatón kell részt vennem, hogy tájékoztassam az embereket a helyzetemről és a történtek tisztázásáról, hogy némileg vissza nyerjem az emberek, rajongóim bizalmát, plusz egy karácsonyi jótékonysági esten, Niall a már előre kikészített ételek asztalához vezetett. Rég volt lehetőségem nem gyomor forgató kajákat enni, tehát ez kifejezetten figyelmes volt tőle, hogy így törődött velem.
Mikor a nappaliban lévő kanapén pihentem, hatalmas csörömpölés ütötte meg a fülem, mire azonnal felpattantam, de nem tudtam merre menjek. Muszáj lesz elmennem az orvoshoz, hogy levegye a kötéseket a szememről és végre ne napszemüvegben töltsem a napom minden egyes percét.
-Úristen Niall, mi volt ez a zaj?
-Csak lecsaptam egy legyet - hangzott a válasz valamerről.
-Mióta jár egy légy lecsapása ekkora csörömpöléssel?
-Jól van na! A légy az ablakon volt és a nagy lendülettől, ahogy rácsaptam nos..öhm.. kitört az ablak.. - hadarta el zavartan. Ahelyett, hogy Japánig üldöztem volna, hatalmas nevetésben törtem ki szerencsétlenségén. Mint egy kilapított palacsinta, úgy nézhettem ki a kanapén. Niall nemes egyszerűséggel felkapta a lábaimat, leült mellém, majd az ölébe tette és a csatornák között váltogatott. "A lovak szaporodása.." "Fegyveres rablás a Mall bankban, a tetteseket elkapták." "Hogyan készíthető el a legfinomabb étel csigákból?" "Elhagyhatta a Los Angelesi börtönt a híres színésznő, Bri.."
-Nee, kapcsold vissza! - kapálóztam hevesen, mint egy retardált fóka.
-He, asszony, nyugodj már le!
-Rólam van szó a tévében, vidd már vissza! - szóltam rá a szerencsétlenkedő Niall-re, mire végre eljutott a tudatáig, hogy mit kérek. Érdeklődve hallgattam ezúttal mit mondanak rólam.
"Három hónapon át tartókodott L.A. legnagyobb börtönében az a színésznő, akit gyilkolási kísérlet vádjával tartóztattak le, s ítéltek el tizenöt évre. Mint utóbb kiderült az egész dolog hátterében Harry Styles ex barátnője, Miranda Creagen, s annak bűntársa, Kristen Bell áll, akit felbérelt a csapdája elkészítésére. Bell-t úgy tűnik kísértette a bűntudat a tettei miatt, amiért egy ártatlan ember ül okok nélkül a rácsok mögött az ő, s barátnője bűne miatt. A következőket nyilatkozta riportereinknek: "Brittany mindig kedves volt velem, ő egy jószívű ember. Sajnos későn jöttem rá, hogy amit tettem az nem helyes, de nem tudtam volna tovább abban a gondolatban élni, hogy olyan dolog miatt van elzárva az élettől, amit el sem követett. Ha most látod ezt, Brit, őszintén sajnálom." A színésznőt sorra követték a balszerencsék; elvesztette édesapját, szakított kedvesével, látás sérültté tették. Reméljük hamarosan rendbe jön, ugyanis alig várjuk, hogy újra láthassuk a mozivásznakon. Abban is reménykedünk, hogy sikerül rendeznie kapcsolatát az énekes, Harry Styles-al és ismét láthatjuk azt a boldogságot, ami sugárzott belőlük hónapokkal ezelőtt.."
Köpni nyelni nem tudtam a végére, igaz, hogy tisztában voltam ezekkel a dolgokkal, de más szájából hallani hihetetlen volt. Hogy bármi lenne velem Harry-vel a történtek után, azt kétlem. Jobb nekem egyedül, eddig sem zavart, hogy magam vagyok a kis világomban, nem hiányzik senki mellőlem, nem akarok senkitől függeni, vagy kapcsolatot kezdeni, ugyanis pont jó minden, ahogy van.

*Niall szemszöge*

-Wow - nyögtem fel csodálkozva a hírekben hallottak után. -Kipróbáljuk a medencéd? Elég meleg az idő odakint. Inkább ott olvadjunk el, mint idebent nem igaz? - Éreztem a felgyülemlett feszültséget, ezért is próbáltam eltéríteni a gondolataitól.
-Persze - viszonozta mosolyom. Dorotha segíségével magára kapott egy rövid nadrágot, szintén rövid ujjú pólóval, ugyanis esze ágába se volt vakon lubickolni a medencében.

Furcsa, hogy pár perc leforgása alatt mennyi minden történhet..
Először még kellemesen sétált Dorothával az oldalán a medencéig, majd egy hirtelen, s váratlan fordulatban kicsúszott a lába alól a talaj, és a terve, miszerint a lábfején kívül máshol nem lesz vizes, romba dőlt. Megcsúszott a vizes kövön, aminek következtében balra, azaz a medencébe esett bele magával rántva szerencsétlen kísérőjét, Dorothát. Tény, hogy nagyon megijedtem a hirtelen jött eséstől, azonban írtó röhejes volt, ahogy beletaknyált a medencébe. A hasamat fogva terültem szét a vízre dobott felfújható matracom, szinte vonyítottam a csillapítatlan röhögéstől. Prüszkölve úszott a felszínre a megszeppent Dorothával együtt, a sós víznek nincs épp kellemes íze, legalább is az ízlelő bimbók erről tanuskodtak, mikor alkalmam volt megkóstolni.
 Másodszor; A pillanat mikor az ártatlan lélekre is lecsap az a bizonyos karma.. Ugyanis annyira fetrengtem a vízben lebegő matracon a még frissen élő emlékektől a fejemben, hogy túlságosan is elragadtattam magam és szépen belefordultam a vízbe.
-Áá, a hajam! - jöttem fel vonyítva a víz alól a tökéletesen beállított hajam siratva.
-Ha-ha, kölcsön kenyér vissza jár Horan - mondta Brit vigyorogva, immár a medence szélén ülve. Pislogtam párat, kifújtam az orromba áramlott vizet, végre kaptam levegőt.
-Nevess csak, Brittany. Majd meglátjuk ki nevet azután, aki előbb nevetett, mint aki legutób nevetett.
-Ezt jól megmondtad, drága - rugdosta a vizet lábával, pechemre rosszkor voltam rossz helyen, ugyanis véletlen az arcomba rúgtam a vizet, amire elég hülye hangot adtam ki.
-Ön-és közveszélyes vagy, Roberts. Mindjárt jövök, megyek megkeresem az egyetlen embert, aki eddigi életemben soha nem bántott, vagy sértett meg - szipogtam drámaian, növellve színjátékom hatását.
-A hűtőre célzol?
-Naná. Benne szó szerint meg van minden, ami kell. Etet, szeret, kényesztet. Ez kell egy férfinak. Nem tudtad? - nevetve megráztam a fejem, mire egy vállveregetéssel hozzá tettem: -Figyelj, hamarosan vissza zökken minden a régi kerékvágásba. Újra meghódítod a filmek világát, össze rogyásig járod a díjátadókat és premiereket, futsz a rajongók elől, akik éjjel-nappal a nyomodban lesznek csak, hogy láthassanak. Minden rendben lesz, ne aggódj - lábai előtt álltam a vízben, néhányszor végig simítottam halvány napbarnított bőrén, próbáltam növellni az önbizalmát, ami időközben elúszott.
-Kinek kéne egy börtönt járta egykori színész? Ugyan - legyintett lemondóan.
-Ne mond ezt. Utálom, ha valaki lebecsüli magát, miközben meg van hozzá a tehetsége, hogy megint a régi önmaga lehessen! Fejezd be az önsanyargatást, szedd össze magad és állj a talpadra! Igen, igen tudom, megjártál egy pokoli korszakot, de az lezárult.
-Jó - morogta alig hallhatóan, de nem voltam megelégedve a válaszával.
-Nem ezt akarom hallani!
-Össze szedem magam, csak menj már, nem akarom, hogy éhen hallj.
-Látom a szarkazmusod a régi - nevettem fel harsányan, majd kimásztam a medencéből, s mielőtt a konyha felé indultam volna össze borzoltam haját, mire bosszankodva felnyögött és rácsapott a kezemre. Nevetve indultam hódító utamra, közben fejben eldöntöttem; ha szakad, ha esik, vissza rántom a jelenbe azt a Brittany Roberts-et, akivel öt évesen homokot ettünk..

-Minden okod meg van rá, hogy izgulj, de ne tedd - öleltem magamhoz Brittany-t, a kórház szemészeti osztálya előtt várva. Másnap délben elhurcoltam magammal, hogy végre megtudjuk vissza nyerte-e látását. Az ideglelés határán álltam, amit a várakozás okozott, mikor megjelent az orvos, kezeiben remélhetőleg a leletekkel, s behívta Brittany-t, aki ragaszkodott hozzá, hogy vele tartsak.
-Üljön le ide, Miss Roberts, leveszem a kötéseket és meglátjuk javult e a látása.
-Rendben - válaszolta izgatottan, apró mosollyal az arcán.
A berögzült mozdulatok elvégzése után görcsösen markoltam ökölbe szorult kezeimet, kínzó idegeskedés vette át felettem az uralmat. Az orromba bekúszó kórházi szag se segített rajtam.
-Mondja el mit lát? - Brittany nehézkesen pislogott párat, s mikor teljesen kibírta nyitni szemeit, hunyorogva nézett körbe.
-Egyelőre homályos minden. Látom a formákat, a foltokat..de..de.. - akadt el egy pillanatra, majd így szólt: -Szia Niall - integetett vigyorogva nekem.
-Ez az, ez az, ez az! Említettem már, hogy ez az? - húzodtam el egy pillanatra, válaszul nevetve bólintott, újra szorosan karomba zártam, arcát nyak hajlatomba fúrta.
-Ne örülj, nem látlak tisztán, csupán a körvonalad, s a színek mutatják, hogy itt vagy előttem. A tárgyak, amik körül veszenk olyanok, mint sok kis elmosott folt, nincs tökéletes látképem. Mondhatni olyan a látásom jelenleg, mint egy újszülött macskának. Röviden; a látásom fikarsznyit sem változott.
-Megsérült a szaruhártyája. A mérgezett anyag, mely bekerült a szembe, gátolja az erek korlátlan látását, aminek vissza nyerése bele telik még pár napba - szavalta el a betanult szöveget az orvos, amit biztos említett már az évek során egyszer-kétszer. Brittany türelmetlenül felsóhajtott, megdörzsöltem arcom, hátha kissé felébredek a hosszú rohangálós nap után, azonban arra még várnom kellett, hogy találkozhassak az ágyammal.
-Azonban a rosszulléteire a válasz egyszerű - ennél a mondatnál megdermedtem. Miféle rosszullétről van szó? És Brittany miért nem szólt nekem erről? Bár ezeket nem magamtól kéne kérdezni..
-Ön vérszegény Brittany, de semmi súlyos, mielőtt megijedne. Egy kevés pótlás és nem fordulnak elő többet ehhez hasonló tünetek. "A nullás" vérrel rendelkezik, utána nézek ilyen vércsoportú személyeknek, akik vért adtak nemrégiben és leellenőrzöm megfelelne e az ön szervezetének.
-Hé! Nekem ilyen a vércsoportom. Szívesen segítek, ha megfelel az enyém - vágtam rá, amint befejezte mondatát.
-Niall, erre tényleg nincs szükség. Már így is rettentő sokat segítettél - ellenkezett, de én figyelmen kívül hagytam.

Először elvégeztek pár vizsgálatot, hogy megfelel e Brittany vérével az enyém, hogy elkerüljük a fertőzés vagy bármilyen komplikáció lehetségét, vissza kísértek a kórterembe Brittany-hez, felkötötték neki az injekciós tűt, ami folyamatosan adagolta be neki a jónak bizonyult piros löttyömet. Bele gondolva kicsit gusztustalanul hangzik, de mindegy..
-Na látod.. - ültem le mellé egy székre, gyengén megszorítottam szabad kezét, amit egy mosollyal reagált le. -..minden rendben lesz. Mondtam, hogy amiben tudok, abban segítek. Könnyebb lenne, ha nem csökönyösködnél folyamatosan megnehezítve a dolgomat, drága.
-Én is tudom, hogy egy makacs szamár vagyok, nem kell emlékeztetned rá - szólásra nyitottam számat, de abban a pillanatban megjelent az orvos papírokkal a kezében.
-Nos, először is nagylelkű volt öntől Mr. Horan, hogy ilyen gyorsan adott vért, ezzel sikerült vissza állítani Miss Roberts állapotát és most már remélhetőleg nem lesznek vérnyomás ingadozásai, sem más problémái.
-Köszi Niall, jövök neked eggyel - nézett fel rám Brit. A mosoly, ami eddig jelen volt arcomon fokozatosan alakult át döbbentté az orvos szavai hallatta után. Rá néztem Brittany-re, nála szintén ez volt a helyzet: Döbbenet mellékelve ezerféle arckifejezéssel.
-Mázlija van, hogy a testvére ugyanilyen vércsoportba tarzozik, ugyanis ez nem minden testvérpárnál fordul elő.
-Mondja maga miről beszél? - kérdezte értetlenkedve Brittany megelőzve engem.
-Jól hallotta. Ritka az ilyen.
-Őszintén mondom, hogy halvány fogalmam nincs miről beszél.. - tettem hozzá zavartan.
-Megismétlem mégegyszer: Miss Roberts, a vértesztek tisztán kimutatták, hogy Mr. Horan, azaz a testvére vére megegyezik a magáéval, így már nincs semmi probléma, nyugodtan haza mehet, de vigyázzon magára.
-Doktor úr, maga téved. Niall az unokatestvérem, apám testvérének a fia, tehát nem a bátyám vagy ilyesmi - magyarázta Brittany hevesen, hangjából tisztán kivehető volt, hogy össze van zavarodva, akár csak én.
-Nos, a vizsgálati eredmények nem ezt mutatják. Nem tudtak róla? - kérdezte ráncolt homlokkal, mire egy halk nem volt a válaszunk. -Hát akkor...már tudják - tette hozzá egyszerűen.
Kellett néhány perc, hogy felfogjam az orvos szavait. Ránéztem az ágyon fekvő lányra, ő szintén felnézett, zöld szemeiben, mintha magamat láttam volna, amikor találkozott tekintetünk. Ekkor jutott el agyamig a tény, ekkor értettem meg az előbb hallottakat; Brittany a testvérem..