41.rész "Vak világ."

*Brittany szemszöge*

[ Ajánlott zene. ]

A kórházi szagot semmivel sem lehet össze téveszteni, pláne a börtöniét.. De mivel azt nem gondolták hatékonynak, mert nincs felszerelve olyan eszközökkel, amiket a látás korlátozottak számára tudnának ajánlani, átpakoltak egy normális kórházba.
A kiabálásaimra az éjjeli őrök is felfigyeltek, akik azon nyomban leszedték rólam a "támadóimat", azokban a pillanatokban is hallottam gúnyos nevetésüket, de amilyen önző vagyok nem figyeltem rájuk, mert túlságosan el voltam foglalva azzal, hogy nem látok semmit. A spray őrjítően marta a szemgolyómat, sehogy sem tudtam megszüntetni a fájdalmat. Egy órán át tartott, míg oda kerültem, ahova kellett, hogy "kiszívják" a mérget belőle. Csak egy színt láttam, ami ezek után már nem tartozik a kedvenceim közé. Tömérdeknyi feketeséget.
-Ne aggódjon Mss. Roberts - hallottam az orvos lépteit, amint közelebb jött. -Rövid, netán kicsivel több idő után vissza nyeri a látását. Konkrétumot nem tudok mondani egyelőre, sajnálom - ismertette velem a helyzetet. Kis fajta megkönnyebülés cikázott végig rajtam, hosszasan kifújtam a levegőt, s nyugtatgattam magam, hogy átmeneti állapotról van szó, de akkor is szörnyű volt a puszta feketeséggel szembe néznem.
-Most felteszek két kötést mindkét szemére, ami gátolja, hogy bármilyen por vagy szennyeződés bele kerüljön - folytatta az orvos, majd elvégezte az említetteket.
-Délután vissza szállítják önt a Los Angeles-i börtönbe - felelte közömbös stílusban. Hallottam a hangján keresztül, hogy cseppet sem hatotta meg az esetem, mondjuk mit vártam? Biztos tudja miért kerültem oda és azt gondolja rólam, hogy nem vagyok több egy börtön tölteléknél, sőt, megérdemlem, ami történt.

Kiélesítettem hallásom, mikor az őrök úgy lökdösték el a paparazzókat a kórház bejáratától, mintha az angol királynét védenék. Gondolom az is közre játszott nehogy hirtelenjében elszaladjak, bár az lehetetlen lenne, hisz nem futkorászhatok csak úgy el vakon. De ha megtenném se jutnék messzire, biztos neki rohannék az első fának vagy oszlopnak, és akkor még az orromat is műteni kellene.
Tömérdeknyi kérdést tettek fel, kamerák kattogása töltötte meg a kört, amelyen belül tartózkodtam, de nem engedték, hogy válaszoljak, mondjuk nem is tudtam volna, mit. Fehér anyaggal betapasztott szemeimen fekete napszemüveggel, lehajtott fejjel vonultam az erősen szorító karok után. Betettek egy rab szállító teherautóba, és immár újra élvezhetem az öt csillagos szállás helyemet a sok kedves teremtés között. Úgy látom, vagyis hallom: a szarkazmusom a régi.
Próbáltam pozitívan felfogni a dolgokat, s bízni abban, hogy hamarosan újra láthatok. Tulajdonképpen semmi szép nem fog elém tárulni, tehát azt se bánnám, ha örökre így kellene élnem. Na jó, azért nem.
-Brittany! Kedvesem! Úgy hiányoztál már - csapta meg egy nyájas hang a fülem, mire rögtön felemeltem a fejem. -Hogy van a szemed? A csajok rettentően sajnálják, ami történt - mondta sajnálkozva Miranda, éreztem lépteiből, amint közeledik. Besüppedt az ágy, amint ráült.
-Unatkoztak egy kicsit, tudod? Nincs túl sok dolog itten, amivel elfoglalhatják magukat, és pechedre téged szúrtak ki játékszernek - áradt a szavaiból a hazugság. Megtanultam mikor mondanak igazat, volt időm rá bőven.
-Mi lesz a következő lépésed? -kérdeztem indulatosan tőle. -Megerőszakoltatsz a csicskáiddal? Netán leszúrsz a zuhanyzóban? - hangom fokozatosan váltott dühösbe. Jól tudtam, hogy ő áll az egész dolog hátterében, és azt is, hogy még nem fejezte be a mocskos játékát.
-Hm.. - gondolkozott el egy pillanatra. -Köszi az ötleteket, fontolóra veszem - csukott szemeim előtt éreztem, hogy kajánul rám vigyorog és kacsint. Hirtelenjében hangja a vidámról komolyra, keményebbé változott. -Megmondtam, hogy hamarosan megkapod az elmulasztott ajándékomat. Ám úgy látom nem volt eléggé hatásos, ezért kapsz másikat - nyugodtságom azonnal elillant, amint meghallottam tervez még egyebet ezen kívül.
-Nem volt elég, hogy megvakítottál? - kérdeztem kétségbe esetten, felkacagott.
-A kevés soha nem elég. Ezt jegyezd meg Brittany.
-Mit érsz el ezzel? Azt hiszed ezáltal, hogy romba döntöd a már így is szar életemet, Harry-nek kell majd egy börtön viselt lány? Hát kurvára tévedsz! - azonnal megbántam, amiket hozzá vágtam, mikor tenyere nyoma lüktető égetést hagyott maga után arcomon.
-Ribanc - szűrte fogai közül teli gyűlölettel. Felállt az ágyról, magával rántva engem is, megfájdult a hátam a hirtelen jött mozdulattól. -Azt hiszed több vagy nálam? - rántott egyet szorításán, majd folytatta: -Azt hiszed többet érsz? - nem mertem válaszolni, gyáva tett de féltem. Ha kimondtam volna, amit terveztem keservesen megfizettem volna érte. Ismertem a Mirandát feldühítő pontokat, s a vissza szólás ezek közé tartozott.
Számat össze szorítottam, épp a kezét akartam lehámozni magamról, mikor a fülembe suttogott, befejezve a mondatát: -Hát nem - egyszerre fogott el az undor leheletének érzésétől a nyakamon, és a mocskos gondolatai, amik szinte lyukat égettek bőrömben.

Egy darabig a nyakamba akasztottak egy őrt, szerencsémre egy olyat, aki kevésbé volt szemétláda és nem tett ilyen-olyan megjegyzéseket. Nem mehettem sehova nélküle, míg én örültem neki, hogy valaki folyamatosan ott van mellettem, s vigyáz rám, így Miranda a közelembe se jöhet, addig ő meglehetősen unta és rühellte játszani a "bébi csősz" szerepét. Azonban eljött az idő, hogy a saját talpamra áljak, s úgy végezzem a dolgaimat, többek között: az evést, az ide-oda járkálást, a szükségleteim elvégzését, plusz megszántak annyival, hogy dolgoznom sem kell, amíg nem javul a látásom. Ami a történtek óta, vagyis kemény egy hete meglepetésemre fikarcnyit sem javult.
Miranda céltáblájává váltam. Elkerülhetetlen volt, hogy ki térjek előle. Szexuálisan túl fűtött emberekkel voltam körül véve, a vakságom rá tett egy lapáttal; megvédeni se tudtam magamat. Akárhányszor Miranda útjába kerültem box zsákként használt, neki lökött a falnak, olykor addig szorította a nyakamat, hogy légzésem fuldoklásba torkollott, de akkor a falhoz vágva elengedett. Rám csődítette a biszex barát nőit, akik mondhatni zaklattak, amikor megláttak. Minden este, mikor a többség a cellájában aludt, keményen mostam le a mocskos érintéseket magamról. Nem mertem meztelenül fürdeni, ezért mindig magamon hagytam a rövid fehérnemű nadrágomat, és a mell alattiig érő toppomat. Kész kín szenvedéssel teltek a napjaim,nem tudtam elkerülni őket, lehetetlen volt. Szörnyen éreztem magam, csupán akkor terült mosoly és őszinte boldogság az arcomra, mikor Niall meglátogatott. Ő volt az egyetlen, aki igazán törődött velem. Tapogatózva tettem meg felé a lépéseket, gyorsan elém sietett és szorosan magához ölelt. Rég éreztem magam olyan nyugodtnak, mint akkor Niall karjaiban.
-Ez így nem mehet tovább - engedett el. Túlzottan akartam, hogy tartson még karjai között mondjuk úgy örökre. -Ezek ki fognak csinálni téged! - hangja bosszús volt. -Olvastam az újságban mi történt. Minden honnan az folyik, ami történt veled! Az újságokban, tévében, mindenhol! - a hangokból ítélve fel-alá járkált a kis szobánk mondható helyiségben. -Nem hagyhatom, érted?! - csendesedett el hirtelen. Hangja megtört volt. Bármit megtettem volna azért, hogy legalább egy percre láthassam nagyszerűen kidolgozott férfias arc vonásait. Előre léptem párat, bele ütköztem Niall-be, kitapogattam felső testét, jobb kezem felvezettem arcához, gyengéden végig simítottam rajta. Éreztem, amint egy pillanatra megremeg váratlan érintésemre, majd belecsókolt tenyerembe, s megszorította.
-Te vagy a legerősebb lány, akit valaha ismertem.
Zavartan felnevettem.
-Ugyan - legyintettem nevetve, majd elkomorodva így szóltam: -Bár úgy érzem nem bírom sokáig. Elviselhetetlen, ami a színfalak mögött történik - a könnyeim elszorultak a fehér burok mögött. Niall csendben hallgatott. -Mérhetetlenül hiányzik az a sok kamera, amely körül vett bárhová mentem. Tudod mi a vicces? -kérdeztem halkan nevetve. -Még a lesi fotósok, a paparazzók is hiányoznak. Ha most azt mondanák: szabad vagy! Tűnés innen, vissza se gyere!, legszívesebben végig ölelgetném az összes embert, akivel szembe megyek az utcán - Niall keserűen felnevetett. Próbáltam jobb kedvre deríteni, de inkább szánalmat éreztem. Igyekeztem elkerülni az ilyesféle témákat, egészen másról diskuráltunk, aztán egyszer csak ajkaim akaratlanul formálták a következőeket:
-Harry-vel mi van? - saját magam is megleptem meg nem szűnt érdeklődésemmel az említett fiú iránt.
-Öhm.. Élvezi az életet - mondta kínosan, majd látva sápadt arcomat hozzá tette: -A kamerák előtt, legalább is..
-Még mindig utál engem? Gondolom azt feltételezi rólam, hogy egy veszélyes gyilkos vagyok, aki féltékenységből rárontott a barát nőjére.
-AnnaSophia nem a barátnője! - szólt közbe Niall ingerülten. -Soha nem is volt az, és nem is lesz, hidd már el, kérlek!
-Te meg azt hidd el, hogy őrülten hiányzik az a.. - hangom elszorult a végére. Egyetlen rossz szót nem tudtam kinyögni, amivel jellemezhetném Őt. Túlságosan.. zavart vagyok vele kapcsolatban. A mi történetünk ketté szakadt mielőtt elkezdődhetett volna, nem engedtek neki folytatást. Ez is azt mutatja, hogy egy haraggal teli ember mennyi mindenre képes annak érdekében, hogy elérje a maga elé kitűzött célt, amivel akár egy életet is tönkre tehet. S míg ő boldog amiért sikerült megvalósítani az akaratát, az álmát, addig mindez egy másiknak romba dőlt, mondhatni; elfújta a szél és soha nem hozza vissza.

A napok össze folytak és olyan kísértetiesen egyformává vált az életem, mintha egy nap elteltével valaki újra-és újra rá nyomna a vissza pörgető gombra, amitől kezdődik minden előröl. Remélem kellemes szórakozásnak találja, mert én egyáltalán nem így vagyok vele. Kezdem érezni, hogy megbolondulok. Viszont ha úgy történne, valami puhább, kellemesebb helyre gyömöszölnének be, tehát csak is jobb lehet mint itt, ahol az emberek helyett, egerekkel és cimboráikkal a gusztustalanabbnál gusztustalanabb bogarakkal barátkozom. Köthetnék velük szövetséget és akkor együtt legyőzhetetlenekké válnánk!
 Na, erről beszéltem..
  Úgy érzem Britney Spears korábbi őrült életét élem, amikor az a kellemetlen kitörése volt. Közben Lindsay Lohan-ből is van bennem valami -az egykori gyerek sztár-, aki ugye bár a drogos botrányaival szerepelt sokat. Na és még hasonlíthatnám magam Amanda Bynes-hoz is, aki hirtelen csapásra át váltott jó kislányból őrült celebbé, az elvonók király nője lett, a paparazzók kedvenc üldözési tárgya. Ne kelljek fel innen, ha az imént felsoroltak sora jelen helyzetben rosszabb, mint az enyém!

A hatvanadik nap körül járhattam, mikor a kedves börtön igazgató látni óhajtott engem. 

 Arra eszméltem fel naponta folytatott bambulásomból, hogy valaki karon fogva rángat valamerre. Az illem itt ismeretlen?
-Jó napot, Ms. Roberts - hallottam meg egy hegyes hangú férfit, amint bele ültettek egy kemény borítású székbe. A fejem szokás szerint lehajtott állapotban tartottam, úgy nézhettem ki, mint egy bűnös kisgyerek, akit jól megdorgálni készülnek.
-Jobbat - mondtam halkan, kevés életkedvvel. Ha senki nem volt képes egyetlen kedves szóval megilletni, akkor én miért tenném? Nem alázkodom meg ennél jobban.
-Hírekkel szolgálok önnek, hölgyem - a hirtelen jött hangnem váltás össze zavart. Fogadni merek, hogy más is van ott rajtunk kívül és szívatnak szokás szerint.
-Áhh, tizenöt helyett csak tizennégy év letöltendőm van? Csökkentették a börtön időt vagy mi van? Ha igen, akkor feleslegesen vesztegetjük egymás idejét, megyek is vissza a cellámba - álltam fel, de azonnal vissza estem a helyemre az igazgató közbe szólása után, a meglepettségtől ledöbbenve.
-Többet nem kell oda vissza mennie.

Sziasztok! Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de nekem tetszik ez a rész, a börtönös részektől kezdve.. Na, de nem a saját véleményem érdekel, ha nem az olvasóké! Szóval csak annyit kérek attól, aki elolvasta, hogy írjon kommentet/pipáljon. Jó lenne tudni, hogy nem csak magamnak írom ?!
Ui.: Köszönöm az előbbihez érkezett kedves szavakat, és üdvözlöm a feliratkozókat is ;) Amint láttam a kedvenc íróm is köztük van, aminek szintén rettenetesen örülök.

Bon Voyage,

BGM.