47.rész " Vakrandi."

Drága, Olvasók!

 Nem tudom ti, hogy lesztek vele, de nekem eléggé tetszik ez a rész. Legalább is az eleje. Mondhatni humorosra/viccesre sikerült, írás közben, ahogy elképzeltem... wow és lol keveréke. Na szóval, örülnék, ha a végén írnátok kommentet - jó lenne c: -, plusz a feliratkozóknak is akad hely bőven. ;)

 Ezt a részt leszámítva még 5, mondom öt, nem nyolcvanöt, hanem 5(!) rész van még. Nem akarom befejezni, de a végtelenségig sem húzhatom. :c 

Ölel, 

BMG. 

*Harry szemszöge* 

[ Ajánlott zene. ]

2014.01.24 Péntek

Los Angeles - Berm étterem - 17:04 

A kezem izzad. A zakóm szinte megfolyt. A türelmetlenség úrrá lesz rajtam, és egyre kellemetlenebbül érzem magam, mégis alig várom, hogy megérkezzen a lány, akit Niall beszervezett nekem randevúra. Pontosabban három lányt, mindegyikre egy-egy óra megismerkedési idő jut. A könyökömön támaszkodva vártam, aztán valaki a nevemen szólított, lassan emeltem fel a fejem, hogy lássam a lányt. Köpni, nyelni nem tudtam, de komolyan! Fekete sisak takarta el arcát, mint amilyen a Duft Punk nevű banda tagjain is van. Biztos voltam benne, hogy ő az egyik jelölt, mert velem szemben foglalt helyet.
-Ő, helló, szia! - ráztam vele kezet. -Nem akarod azt levenni? - mutattam zavarodottan a sisakra.
-Botox kezelésen estem túl reggel, és nem akarom elvenni az étvágyadat.
Ó, azt már rég elvették..
-Hány éves vagy? - ugrott meg a hangom, s csak ezután jutott el az agyamig, hogy eléggé illedelmetlen kérdést tettem fel.
-Huszonkettő.
-Jaa, vágom. Inkább rendeljünk, oké? - erőltettem mosolyt a képemre, kezemmel egy pincért hívtam sietősen. A lány sóhajtott, ami a maszktól olyan volt, mintha hörgött volna. Öcsém, de kellemetlen volt.. Talán rosszabb, mint amikor Liam koncerten lerántotta rólam a nadrágot, és csoda, hogy a Styles testvérek ki nem látszottak..
-Egyébként Petonia vagyok - törte meg a csendet. Petonia. Mint valami gombásodás elleni gyógyszer reklám. "Használjon Petoniát, fékezze meg a gombásodást." Ezzel a sajátos kis poénommal egész jól el voltam, míg a pincér jött és átnyújtotta az étlapokat. Az étlap mögé bújva tanulmányoztam a listát, hogy még csak véletlenül se kelljen Pet szemeibe néznem, bár jobban belegondolva amúgy se látom az arcát, szóval..
-Hogy fogsz tudni így enni? - tettem fel a számomra eget verően fontos kérdést.
-Van itt egy száj védő, amit ha lehajtok bele tudom gyömöszölni az ételt a számba. Uu, akarod, hogy bekapcsoljam a mély, dörmögő hangot, amit a filmekben is szoktak használni? - kérdezte izgatottan.
-Nem szükséges - tiltakozóan ráztam a kezem. Nem akartam ennél jobban égni. -Te mit rendelsz?
-Van lembasz kenyerük? - kérdezte halál komolyan a pincért Pet. Döbbenten néztem a lányra.
-N-e-em hölgyem, olyan nincs, de még nem is hallottam róla - ráncolta értetlenül a homlokát a pincér.
-Milyen világban él maga? - háborodott fel hirtelenjében Pet. -Úr isten, tudja maga mi az a tévé? Vagy ismerős magának az a kicsinyke szó, hogy DVD? - oktatta ki az ijedtségtől ledermedt pincért, a homlokomat dörzsöltem szégyenemben. Niall..csak találjalak meg!
-Rendelj valami mást - szóltam közbe.
-Oké - dőlt hátra feladóan a székén Petonia. -Akkor egy tányér tünde étek nekem.
Irgalmazz uram, irgalmazz! Mondd mit vétettem én ellened, hogy egy elmebajost küldtél nekem, ha?
A pincér srác segély kérően fordult felém. Megértettem. Ő is megértett engem. Sőt a körülöttünk lévő vacsorázók is megértettek.
-Figyelj, Pet, rendelj valamit az étlapról. Ez itt nem a Gyűrűk ura.
-Akkor Gofrit kérek - mondta és a pincér azonnal felírta. -Játszunk közben Gyűrűk urát? Lehetsz te Gimli, a dagi pasas, én meg leszek Samu, a vörös hajú fickó!
-Aha persze - bólogattam furán. -Ropogósra sütött csirke combot kérnék, ömlesztett sajttal a tetején, mellé zöldség salátát - mondtam a pincérnek. Azokban a pillanatokban érdekes dolog történt. Petonia hirtelen dühbe gurult és mélyebb hangon elkezdett engem szidalmazni a rendelt ételem miatt. Ó, hogy nyelt volna el a föld!
-Hogy vagy képes megenni egy védtelen állatot, amit az ocsmány vadászok lőttek le, csak azért hogy kielégítsék az emberek szüntelen zabálhatnék vágyát? Egy védtelen állatot, amely nem azért született e világra, hogy egy ember hasában végezze, majd ürülék formájában kijöjjön! - csattant fel. A lélegzetem is elakadt, na de nem a határtalan szépsége miatt, hanem, hogy ilyen jelentéktelen dolgon húzta fel magát. Zavartan néztem a minket figyelő emberek reakcióját, tekintetükből kivettem, hogy totál idiótának találják ezt a Duft Punk maszkot viselő hisztérikát.
-Petúnia, kérlek nyugodj meg, mindenki minket néz! - mondtam suttogva.
-Petonia! A Petúnia az virág! - dobbantott egyet lábával, mire az asztal megemelkedett. -Húzd ki a fejed a seggedből, Styles és térj észhez!
-He? - ugrott fel a hangom, ugyanis fogalmam nem volt mi a francot akart ezzel.
-Csatlakozz hozzám és a többi állat védő társamhoz! Együtt megmenthetjük a világ összes bajba jutott állatát!
-Bármilyen csábítóan hangzik az ajánlat, kössz de nem, inkább kihagyom - sóhajtva hátra dőltem, karomat magam elé fonva figyeltem Hisztérika showját.
-Tudod mit? Menj a fenébe! Nem kellesz se nekem, se senkinek, sőt még az anyádnak sem!
Baszdki, gyertek gyorsan ez nagyon olt! - nevettem magamban.
-Ha te mondod akkor biztos így van - bólintottam egyetértően.
Mi dühít fel még jobban egy dühös embert? Ha magasról teszel arra, amit mond; ha egyet értesz a magadat ért ócsárolással, vagy semmit nem reagálsz. Petonia megigazította a fején a "kalapját" és eme jelenete után elegánsan távozott is a kijáraton.
-Hozhatom a rendelt ételét, Mr. Styles? - jelent meg a pincér, miután biztonságosnak vélte a helyet.
-Majd intek.
Petoniával kapcsolatban egy utolsó kérdés fogalmazódott meg bennem, amint tűnődésbe kezdtem. Honnan ismeri Niall ezt a...ezt a nem tom mit? Lehet szimplán megállította az utcán és annyit kérdezett: Hé, akarsz ingyen vacsorát?
Hát ugyebár vacsorát azt nem kapott, de a neten elég valószínű, hogy fent lesz..

17:38 óra 

Mélyen érintett Petonia távozása. Olyannyira mélyen, hogy konkrét fájdalmat éreztek a kezemen lévő szőr szálak. Unottan nézegettem a poharamban lévő kólát, hol a mennyezetet bámultam, hol pedig a telefonomon menekültem egy hatalmas gorilla elől a Temple Run-ban.
 Délután hat óra körül az étterem ajtaja felett megszólalt a kis bronz harang, jelezve, hogy vendég érkezett. Oda kaptam a fejem, vagy ezredjére sóhajtoztam - kezdtem félni, hogy egyszer csak kilyukad a tüdőm -, amikor egy hippinek öltözött aranybarna színű, raszta hajú lány közeledett felém szégyenlősen mosolyogva. Semmi gondom nem volt a megjelenésével, ugyanis nem vagyok rasszista, a gondok azután kezdődtek, hogy megszólalt.
-Szia, Harry, Electra Pepper vagyok.
-Örülök, hogy megismerhetlek, Electra - illedelmesen felálltam, kihúztam neki a széket, s miután helyet foglalt én is leültem vele szembe.

-Hogy vagy?

-Mmm, köszönöm jól - igazgatta magán a ruháját.

 -Mesélj magadról - kezdeményeztem én, hogy ne érezze annyira zavarban magát, mintha kihallgatásra jött volna.
-Hmm - egy haj tincsét tekergetve gondolkozott, miután belekezdett. -Lehetne egy kérésem?
-Ööö, attól függ mi lenne az - zavartan vontam fel szemöldököm, történt a mai nap folyamán már pár érdekes dolog velem, tehát ezt is kibírom lesz ami lesz.
A táskájában kezdett el kotorászni, pár másodperc múlva megtalálta, amit keresett és félénken megszólalt: -Fel vennéd ezt? - nyújtott át egy szemfedőt, ami a kalózoknak is van. -Szeretem Johnny Depp-et és ha ez rajtad van könnyebben, felszabadultabban tudok beszélni. Eddig mindenkinél bevált - magyarázta.
"Egy szemfedő még belefér " alapon átbújtattam a fejemen a kis anyagot és ráhúztam a bal szememre. -Megfelel? - kérdeztem mosolyogva.
-Huh, máris jobb - szinte hallottam, amint leesik a kő a szívéről. Innentől kezdve teljesen megváltozott a beszéd stílusa, úgy szövegelt, mintha régi ismerősök lennénk. -Electra Pepper vagyok, Los Angeles egyik gyönyörű sarkában, a Gettó negyedben születtem egy taxiban. Masszőrként dolgozom. Ööhm.. Mi van még? - kérdezte inkább magától, mintsem tőlem. -Egyszer volt egy kutyám, aki vissza szökött a menhelyre. Szerinted miért? - forfult hozzám értetlenkedve. Vállat vontam, jelezve, hogy nem tudom. Hisz, honnan a kínból tudnám? -Na mindegy - zárta le, majd mielőtt megszólalhattam volna új témába kezdett. -A farm, ahol élünk a kedvenc sorim. Olyannyira akartam egy farmot, hogy megfejtem a macskám - mondta lazán a székén rugózva.

 Félre nyeltem a számban lévő italt, pezsegve jött ki a kóla az orromon, a mellkasomat csapkodtam a levegő vissza szerzése érdekében. Electra felpattant a székről, oda sietett hozzám és a hátam dörzsölgette nyugtatás képen. Jól esett ez a gesztus.
 A vacsora további része kellemesen telt, leszámítva Electra fura szokásait, a horkantásait, amik nevetés közben törtek rá. Ettől függetlenül jól éreztem magam. De nem ismételném meg.
-Klassz este volt. Örülök, hogy megismerhettelek.
-Ja, egyet értek - dülöngéltem előre-hátra, miközben kint álltunk az étterem előtt. A levegő teljesen más volt, mint bent, frissebb, s nem kajával vegyített.
-Van kedved haza kísérni?
-Öhm.. - hezitáltam -Motorral jöttem, és még van egy kis dolgom - mondtam. Abba azért nem avattam bele, hogy lesz még egy mindent eldöntő randim egy másik nővel, hiszen nem kerültünk olyan közeli kapcsolatba, hogy még a vérem sűrűségének tartalmát is megosszam egy szinte idegen emberrel.
-Remélem találkozunk még - mosolygott rám utoljára kedvesen, mielőtt befordult volna a járdán. Összeszorított szájjal vigyorogtam vissza rá, s amint eltűnt a látókörömből beszáguldoztam az étterembe.

19:00 óra - Berm Étterem
Úgy tűnik utoljára maradt a java. Natalie szöges ellentéte a korábban megismert lányoknak. Kedves, okos, természetes kisugárzása van és normális(!). Legalábbis nem vettem észre, hogy valami agyi beütése lenne, vagy pszichopata hajlama, ami arra vezérli, hogy öljön meg, esetleg bármilyen kárt tegyen bennem. Ezt jó jelnek vettem.
A második főétel elfogyasztása után - ugyebár Duft Punk-kal nem volt lehetőségem egy kellemes étkezésre - Natalie a gyerekekkel való foglalkozásáról mesélt szórakoztató történeteket, ugyanis ovónő(!).
-Szerinted miért van párban a spárga? - nézte meredten a tányérján lévő ételt Nat.
-Nem vagyok zöldségológus, nem tudom. Kérsz az én sütimből? - nyújtottam felé a villámat, amin egy darab étcsoki szelet egyensúlyozott. Ekkor vettem észre Natalie fehér arcát, és verejtékbe burkolózó homlokát. Ne, ne, ne, könyörgöm ne! Bármit megteszek csak őt ne vigye magával az a köcsög bajkeverő ördög, vagy mi a franc, ami megszállt ma engem!
-Jól érzed magad? Eléggé sápadtnak tűnsz..
-Persze - gyűrögteni kezdte a szalvétáját, majd hirtelen felállt. -Kimegyek a mosdóba. Elnézést.
 Lelankadt a kedvem. Öt perc elteltével még szarabb lett a kedvem. Tíznél már kezdtem aggódni, az is megfordult a fejemben, hogy lehúzta magát a vécén.. Tizenötnél pánikba estem.
-Elnézést, hölgyem! - szóltam oda a mellettem elhaladó szőke pincérnőnek. Mosolyogva várta, mit akarok. -Látta azt a hölgyet, akivel itt ültem? - bólintott -Negyed órája bement a mosdóba és még nem tért vissza. Megnézné kérem, hogy minden rendben van e vele?
-Persze!
Megkönnyebülten sóhajtottam. Kábé két perc múlva jött vissza a pincérnő, arcáról nem sok jót lehetett leolvasni.
-Uram, a partnere nem volt a mosdóban. Elég kínos ezt mondanom, de a hölgy nagyon valószínű, hogy a mosdó ablakán távozott.
-Hogy mi? - ugrottam fel ülő helyzetemből. Képtelennek tartottam, hisz minden olyan jól ment!
-A hátsó ajtón nem távozhatott, mert oda a konyhán keresztül vezet az út és idegeneknek a konyhába belépni tilos. Ha a bejáratin távozott volna, azt maga is észre vette volna, így csak egy eshetőség maradt.
-Kész röhej ez az egész.. - csalódottan vágódtam vissza a székemre. Nevetségesnek, átvertnek éreztem magam. Oda basztam a számlára írt összeget az asztalra, akkora dühvel álltam fel, hogy még a székem is felborult, majd kiviharzottam a helyről, ahol életem legszörnyűbb, legborzalmasabb három óráját töltöttem el és felpattantam a motoromra. Feltettem a sisakot a fejemre, akaratlanul Duft Punk Petonia jutott az eszembe, az emlékek halványan megmosolyogtattak. Talán az volt az est fénypontja.
Beindítottam a motort, gázt adva neki indultam a Broadway Street-nek.

*Brittany szemszöge* 

2014. 01.24
19:48 - Valahol Los Angeles-ben.
Végtelenségbe nyúló sor az úton. Ez az, ami leginkább jellemzi a Los Angelesi forgalmat. Az este, sőt az egész nap lezárásaként nem is lehetne jobb, mint az autómban szétolvadni és az elmúlt órák eseményeit végig böngészni. Randim volt egy transzfesztitával. És az a leggázabb benne, hogy csak a randink végén vettem észre, hogy a csávó tulajdonképpen egy nő! A fene azt a jó plasztikai orvost! Legalább ment volna el egy tetoválóhoz, hogy a homlokára varrassa: "Férfi test, női lélek." A fejemben jobban hangzott. Ha valaki randipartnert szeretne keresni magának, forduljon Nathan Skyes-hoz..
Valahonnan jobbról a Skillet-Last night rockos dallama keveredett a duda éles hangjával, mire reflexszerűen a dal irányába kaptam a fejem, amikor a jobb oldalamon megláttam..Őt. Hiába takarta fekete fejvédő, a haja alul kiszabadult, testtartása, erős szorítása a kormányon megtéveszthetetlen volt bárkiével szemben. A szívem felugrott a torkomba, ahogy elnéztem őt a fekete motorján. Decemberben láttam őt utoljára. 

 Balra fordult - gondolom, hogy megnézze jön e jármű abból az irányból - és akkor észrevett. Szeme ugyanannyira kidüllett, mint az enyém. Zöld szempár nézett a smaragdba. Szemei olyan módon foglyul ejtettek, hogy képtelen voltam elszakítani figyelmem róla, kivéve amikor a lámpa zöldre váltott. Beletapostam a gázba és addig nyomtam, mígnem a motor haldokló hangot adott ki. Visszább vettem, biztos lehagytam már Harry-t. A várost narancssárga fények töltötték ki, olyan volt, mintha aranyban úszkáltam volna. Hosszú dudaszót hallottam oldalról. Azt hittem valamelyik bunkó akar beszólni, mert nem tetszik neki valami, de ehelyett Styles volt az, egy kézzel hevesen mutogatott előre, jelezve, hogy kövessem. Bátortalanul bólintottam, bár fogalmam sincs, hogy miért mentem bele, azonban vette az adást és azonnal megelőzött. Bosszanthatott volna, hogy így akart bevágódni, menősködni, de be kell valljam elérte a célját.
Sóhajtva mondtam bele a semmibe: Még jobban beleszerettem..

Negyed óra elteltével még mindig úton voltunk, biztonságos távból követtem Harry-t, elképzelésem se volt hova akart vezetni, az is megfordult a fejemben, hogy félreértelmeztem és nem azt mutatta, hogy kövessem, csupán intett vagy ilyesmi. Hosszas kocsikázás után Harry a Mount Lee felé kanyarodott, ahol a Hollywood felirat található. Motorán lévő lámpája jelezte, hogy itt most meg áll. Követtem a példáját, leállítottam az autóm, rendbe szedtem magam és egy nagy sóhaj kíséretében kiszálltam az autóból. A környék üres volt, az ég sötét kék, csak a hold világított.
-Miért jöttünk ide? - kérdeztem a tőlem pár méterre álló srácot.
-Kellet egy nyugis hely, ahol dumálhatunk. Itt nem fognak meglátni - mondta és elindult a domb tetejére.
Utána kiáltottam. -Harry, oda tilos felmászni! - figyelembe se vette figyelmeztetésem, ment a saját hülye feje után. -Nekünk nincs miről beszélnünk!
-Szerintem meg van. Na, gyere már! - puffogva követtem, pár perc múlva felértünk a felirat előtt elterülő kis dombra, amelyen ciklámen színű virágokat fújdogált a szél. Leporoltam a farmeremet, ami a porban való mászkálástól kissé koszos lett. 

 Harry leült a domb hátuljára, szembe a hatalmas fehér betűkkel, követve példáját helyet foglaltam mellette.
-Szörnyű órákon mentem keresztül - sóhajtott, keze feje mögött pihent.
-Az enyémnél nem lehetett rosszabb.
-Fogadunk? - villantotta rám csábos mosolyát.
-Egy transzfesztitával vacsoráztam - mondtam nyomatékosítva állításom, mire hangosan felröhögött.
-Jó igaz, ez mindent felülmúl - tápászkodott fel és megindult előre. Szemöldök felvonva figyeltem, amint egyre közelebb merészkedik a több méter magas 'L' betű lábához, majd nemes egyszerűséggel felmászik rá. Tátott szájjal bámultam, ahogy lazán hátát neki támasztja a törzséhez és pillant rám afféle "Mi van?" nézéssel.
-Te tiszta hülye vagy - állapítottam meg.
-Mégis szereted ezt a hülyét - kiáltott le, megdermedtem.
-Ne aggódj, ezerszer megbántam már! - kiáltottam vissza reflexszerűen.
-Szomorúan hallom - mosolyodott el keserédesen.
 Megelégeltem az ordítva csevegést és inkább felmásztam hozzá, nagy nehezen sikerült is, párszor vissza csúsztam, de végül sikeresen elhelyezkedtem Harry előtt, mosolyogva nézte kínlódásom.
-Tudtad, hogy egy kezdő színésznő, akivel nem újítottak szerződést - ez itt ahol most vagyunk - öngyilkosságának helyszíne lett? Peg Entwistle elkeseredettségében felmászott a „H” betű tetejére, s onnan vetette magát a mélybe. Sajnálatos módon, mielőtt elindult véget vetni életének nem nézett bele postaládájába, ahol ott volt egy főszerepet kínáló ajánlat.
-Uu, bakker - mondtam fájdalmasan, mert ez még nekem is fájt. -Nagy szívás. Látszik, hogy nem gondolkodott, mielőtt cselekdetett volna. Alaposan rábaszott, de a tetteinkért felelősséget kell vállalnunk.
-Pontosan Brittany Jane - meglepetten kaptam felé fejem eme megszólítás hallatán. Kusza haja fésűre várva állt, a jellegzetes arca láttán mindig pirulásra kényszerültem, sosem sikerül megszoknom azt a látványt, amit nyújt. Míg én az ellen harcolok, hogy tökéletesítsen nem törődömségem, ő nyíltan kimutatja azt, amit gondol még ha az fájdalmas igazsággal jár, ingyen, tálcán kínálva. 

-Hallottam a rólad és Nathan-ről szóló pletykáról - mondta rám se nézve. Kíváncsian figyeltem mire gondol. 

-Hm? Milyen pletyka?

-Te és Nate együtt vagytok? - hallgattam. Nem volt igaz, de érdekelt reakciója. Hallgatásom 'elárult'. -Szóval igazak..

-Miért érdekel az téged? Semmi közünk nincs már egymáshoz.

-Tudod mire jöttem rá? - kérdezte némi csend után. Hajam birizgálását félbehagyva szenteltem neki figyelmem.
-Alig várom, hogy halljam - dörmögtem, ironikus megjegyzésnek szántam.
-Nézd tudom, hogy elbasztam, de csak neked akartam jót - hajolt előre. 

 Kellemetlenül éreztem magam vele, ő olyan férfias, felnőtt, én viszont még mindig úgy viselkedem, mint egy kislány, aki semmit sem tud az életről, s csak ahhoz ért, hogy nyafogjon, plusz bajba sodorja magát és liter számra vedeljen.

 Érdekelt Harry mit gondol rólam, szerettem volna belelátni a fejébe, de lehet jobb is, hogy ez lehetetlen, mert nagy a valószínűsége, hogy kiábrándultam volna belőle.
-Nem kell mégegyszer ismertetned velem a történetet. Szeretlek, na és akkor mi van? Már nem ér semmit - fakadtam ki. A szavak ömlöttek belőlem , s mire feleszméltem volna, hogy melyik szó hagyta el a számat, Harry leugrott az 'L'-ről és bambán meredt a város felé. 

-Mit szeretsz te bennem? - kérdezte felém fordulva.
-Harry - kezdtem komolyan - néztél te már tükörbe? - kérdőn néztem rá, szeme sarkában nevetőráncok jelentek meg.
-Á, szóval csak a testem kell? - inkább hangzott kijelentésnek, mint kérdésnek.
-Nem, ez nem igaz - csóváltam a fejem, lemásztam arról a szarról és megindultam Harry felé, de közben megbotlottam az egyik elhullajtott kisebb szikla darabban és Harry hátának ütköztem. -Ezerbocs.

Ismét a földön feküdtünk egymás mellett az eget szemlélve. -Van csillagod? 
-Igen. Keresd meg a legfényesebben ragyogót az égen. Meg van?
-Aha, ott villog egy középen. És? - értetlenkedett.
-Az az apám.
Úgy nézett rám, mintha egy zakkant idióta lennék. -Honnan veszed, hogy ő az?
-Mert az ragyog a legjobban - adtam meg a konkrét, határozott válaszom.
-Ma randim volt egy Duft Punk sisakot viselő csajjal - mondta csak úgy, annak ellenére, hogy nem kérdeztem.
-Wow, aranyos.
-Aranyos? Látnod kellett volna, hogy nézett ki! De a hippi rosszabb volt.
Dühösen ültem fel, hogy szembe lehessek vele. Kényes pont ez számomra -Miért vagy ilyen elutasító? Miért kell ilyen leminősítő jelzőkkel illetned az embereket, akiket ráadásul nem is ismersz? - meglepte hirtelen jött kitörésem. Egyszerűen nem hagyhattam, hogy így beszéljen másokról, miközben semmi joga nincs hozzá. Mindig is utáltam az ilyet.
-Ha ott lettél volna más lenne a véleményed - ő azonban higgadt hangnemben szólalt fel.
-Szerencsére nem voltam ott, de akkor sem állítanék mást!
-Hé, nyugodj már meg!
-Nem nyugszok meg! Egy bunkó illem tudatlan paraszt vagy, aki még arra se volt képes miközben együtt jártunk, hogy kinyissa előttem azt a kibaszott ajtót! - borultam ki teljesen, érdekes módon jól esett, hogy kiadhattam mindezt magamból.
-De hisz te mondtad, hogy fölösleges! - karját szét tárva meredt rám.
-Attól még elvártam, seggfej!
-Komoly emiatt húzod fel magad? - sóhajtott reményvesztetten.
-Igen, mert idegesít, vagyis idegesített.
-Engem tudod mi idegesít? - kérdezte, miközben fokozatosan lépdelt közelebb hozzám. -Az, hogy mindannak ellenére, ami volt nem vagy hajlandó kimászni a fejemből!
-Mondanám, hogy sajnálom, de nem mondom - játszottam a flegma picsát, bár eléggé távol állt tőlem ez a szerep.
-És akkor én mit mondjak? Egyszer se szóltam a bunkó flegmázásod miatt, te meg azért vagy felháborodva mert nem nyitottam ki neked a tetves ajtókat! Van két kezed könyörgöm, te is ki tudod nyitni!
-Fú de jó volt az az egy hónap, amíg békén hagytál és nem kellett látnom a képedet! - a szám akaratlanul formálta e szavakat, s ekkor jöttem rá, hogy talán túlzásba vittem.
Harry szótlanul állt, emésztette a hallottakat. Megdöbbent, akárcsak én. 

Háttal álltam neki, mikor a következőt mondta: -Akarod, hogy örökre békén hagyjalak? - kérdezte fahangon. Az ütő is megállt bennem. Kétségtelen, hogy messzire mentem. Az agyam egyik zuga azt hajtogatta, hogy mennyire jó lenne, ha többet nem kellene foglalkoznom vele, s egy problémával kevesebb lenne. A másik része viszont azt sugallta, hogy nem tudnám elviselni, ha keresztül nézne rajtam, vagy nem beszélnénk ezentúl.
-Nem igazán.. - mondtam csöndesen. Semmit sem tudtam kiolvasni az arcából, miután eltöröltem az előbb elhangzott kérdés eshetőségét. Mintha megnyugodott volna, vagy talán nem örült a válaszom hallatán.
-Ott leszel holnap a Children's in need Jótékonysági bálon? - terelt témát.
Apró, alig észrevehető mosolyra húzódtak ajkaim.
Bólintottam. -Igen.
-Akkor ott találkozunk.