44. rész " Megbocsájtok, de nem felejtek."

Drága, dühös olvasóim!Nem igazán vagyok a pontosság híve, mint azt látjátok, de tényleg sajnálom ezt a hosszú kimaradást! Nagyon köszönöm a kommenteket/pipákat az előző részekhez, ahh, nagyon aranyosak vagytok, de tényleg! Nem véletlenül ismételgetem, hogy lépjetek be a FB csoportba; Ott megtudhatjátok a késések okát; mikor lesz új rész; vagy éppen mi a helyzet, plusz egyebek.. A díjakat is köszönöm, és összeségében mindent!Ez egy Barry-s rész lett, remélem nem bánjátok, hogy hosszúra sikeredett és nem lett olyan hű de mocskosul izgalmas. Szimplán akartam egy ilyen részt is, remélem azért tetszeni fog, és híve vagytok a romantikának blabla. Ettől függetlenül nagyon kíváncsian várom és nagyon érdekel, hogy milyen a ti szemszögötökből olvasni ezt a történetet, tehát írjatok kommentet, miután elolvastátok, plusz lehet pipálni és feliratkozni!Ui.: Oldalra kitettem egy videót, amiben szerepelek. Afféle videófilm izének a trailere, amit csinálunk.. Lehet csekkolni! (:

Jó olvasást,

Bubesz Grime$

*Brittany szemszöge*

[ Ajánlott zene. ]

Azt hittem sosem fogom érezni újra a szabadság ízét, sosem élhetek felhőtlen életet, erre tessék. Átéltem életem egyik legzavarba ejtőbb pillanatait, amiknek főszereplője Harry Styles volt. A forró lehelete égette a bőrömet, szavainak hangja olyan hatással volt rám, mint régen a sziréneké az emberekre. Jobb volt, mint bármely drog, amit kipróbáltattak velem odabent. Egy pillanatig azt hittem megcsókol, de szerencsére észbe kaptam és felébredtem a kábulatból. Szörnyen viselkedett a legnagyobb szükségekben, akkor eltaszított magától úgy, ahogy én tettem régebben.
-Mit szólsz, Brit? Jó voltam? - kaptam hirtelen észbe, mikor a fülhallgatón keresztül átszűrődött Taylor kíváncsi hangja. Dalfelvétel volt, rövid időre elkalandoztam, de gyorsan válaszoltam neki, annak ellenére, hogy csak a dal elejére emlékeztem.
-Persze, mint mindig - mosolyogtam a szőkeségre az üvegfalakon keresztül. -Tartsunk egy kis szünetet, gyere menjünk el valahova ebédelni.
-Jól hangzik, menjünk - egyezett bele azonnal, levette fejéről a készüléket és, amint kijött a stúdióból arcára egyszerre ült ki a döbbenet és a meglepettség jelei. Háttal álltam, így nem láttam, hogy miért mosolygott oly' szélesen. De, amint tudatosult bennem az oka, lefagytam. Rögtön az ugrott be, hogy hosszú idők után most újra láthatom arcának és testének minden vonalát, ezen gondolatoktól a hideg szánkózott végig rajtam.
-Á, Harry, szia - köszöntötte vidáman. -Mi járatban erre?
-Hello, Taylor - szólt a maga laza stílusában Harry, hangja felélesztette a gyomromban hosszú téli álmot alvó macskákat. -Brittany-hez jöttem.
Hogy ne tűnjek bunkónak, amiért a hátamat mutatom, vettem a bátorságot, hogy megforduljak; nem kellett volna. Ott állt előttem teljes életnagyságban a megtestesült álom szűk fekete nadrágban, amik tökéletesen kiemelték irigylésre méltó lábait, szokásos barna kopott cipője volt rajta, felső testét egy piros kockás ing, alatta egy fekete rövidujjú - amin az "Eagles" banda lógója volt - takarta el a kíváncsi szemek elől. Fején egy kendő megkötve, tökéletesítve az összhatást. Azokban a percekben, úgy éreztem meghalok. Rengeteget változott, legalábbis külsőre. Férfiasabb, mint mikor pár hónappal ezelőtt a börtönben utoljára láttam.
Végül számomra teljesen ismeretlen hangon szólaltam meg: -Harry, minek köszönhetem a látogatásod?
-Várj, a szemed..te.. újra látsz? - döbbent le teljesen, ezért próbáltam megmagyarázni neki a helyzetet, hogy ne legyen annyira zavarodott.
-Reggel voltam az orvosnál, leszedte a kötést a szememről, hogy kiderüljön változott-e valamit a látásom. Hát szerencsére igen, újra látok - fejeztem be, zavartan tűrtem hátra pár hajszálat az arcomból. Taylor csendesen figyelte a jelenetet.
-Ezt örömmel hallom - villantotta meg kétezer wattos mosolyát a vendégem. -Ha tudom, akkor normálisabban öltözök fel, és nem ilyen szerelésben jövök el - nézett végig szerinte "idétlen" ruháján.
-Amiatt nem kell aggódnod, normálisan nézel ki.
-Amiért jöttem az az, hogy megkérdezzem ráérsz e most? - tette fel a kérdését, mire elfelejtettem levegőt venni. Mit kéne válaszolnom? Eléggé zavarban vagyok, és össze vissza beszélek Harry közelében, nem terveztem, hogy bármilyen módon leégetem magam előtte, nem vetne túlságosan jó fényt rám. Kétségbeesetten néztem a kanapén ülő magas szőkeségre, ő ismerte a történetünket, tehát gyorsan vette az adást és segítségemre sietett.
-Tulajdonképpen, azt terveztük, hogy elmegyünk ebédelni - állt fel és mellém lépett. Látszott Harry-n, hogy keményen töri valamin az agyát, másodpercekkel később megosztotta velünk ötletét.
-Esetleg mehetnék veletek? - kérdése úgy hangzott, mint egy kisfiúé, képtelen voltam elutasítani, a szám hamarább mozdult, mint az agyam.
-Ja, vagyis igen - motyogtam kábán. -Rendben, mehetünk.

Az ebéd nem úgy sikerült, ahogy gondoltam. Vagyis nem szarul, hanem épp az ellenkezője. Az emberek eléggé feltűnően lesték a furcsa hármasunkat, de csak mentünk tovább egyenest be a legközelebbi kávézóba. A csend nem kapott helyet; Taylorral egész idő alatt tudtunk beszélni, Harry csak néha csatlakozott hozzánk. Vagy a rendelt ételét ette, gyakran a telefonján pötyögött vadul, vagy bámészkodott. Kínos volt, hogy nem sűrűn szólalt meg és egyszerűen csak ott volt.
Váratlanul felpattant, ezzel kissé megugrasztva engem és Taylort, sietősen így szólt: -Elnézést, most mennem kell, randim van - közölte velünk a fejleményeket. -Örültem a találkozásnak Brittany, később hívlak. Hello, Taylor - biccentett barátnőm felé, aki csak villantott egy mosolyt, majd folytatta a kávéja fogyasztását. Nem igazán hatotta meg Harry távozása és az sem, hogy randija van valakivel. Ellentétben velem. Én idétlenül intettem, nem emlékszem mikor éreztem magam ennyire kínosan egy ember társaságában.
-Nem tudom te, hogy vagy vele - nézett Taylor Harry távolodó alakja után, semleges hangon beszélt. -..de én örülök neki, hogy elment. Nagyon zavaró volt ez a helyzet.
-Egyet értek - feleltem, kedvtelen sóhaj szökött ki a számon. Reméltem Taylor-nak nem tűnt fel, hogy rosszul esett hallani Harry szavait, miszerint más lánnyal tölti a délutánt, holott tegnap velem került félre érthető helyzetekbe.

Délutánra ejtettem a sajnálkozást, s azt, hogy mennyire szar helyzetben vagyok. Helyette a kertben lévő napozó ágyra vetettem magam, felvettem a napszemüvegem, hogy mégse süljenek ki a szemeim, és egy doboz cigaretta, plusz a fülhallgatóm társaságában töltöttem a nap hátra lévő részét. A csend tartott fél óráig, aztán ezt megszüntette egy elém álló alak, aki testével eltakarta a meleget sugárzó napot előlem. Feltoltam a szemüveget, hogy lássam ki az. Aznap sokadjára tört rám a meglepettség. Harry állt előttem, arcából itélve se tudtam eldönteni mi járhat a fejében.
-Üdv, Harry, mit csinálsz itt? Nem a randidon kéne lenned? - kérdeztem kíváncsian.
-Ami azt illeti - tarkóját dörzsölte, mintha frusztrált lenne. - még folyamatban van.
-Eljöttél a randidról? - döbbentem le, nem tudtam tovább fekve maradni, ültemből néztem fel rá.
-Nem, dehogy is - tiltakozott hevesen. -Tulajdonképpen arra jöttem.
-Oké, végképp elvesztettem a fonalat. Elmagyaráznád értelmesen, hogy mit akarsz?
-A francba már.. - puffogott. -Veled lenne randim..csak nem volt lehetőségem megkérdezni, hogy eljönnél-e egyáltalán, mert ott volt Taylor, de előtte meg nem akartam felhozni ezt, mert ismerem annyira, hogy tudjam mennyire pletykás - hadarta el egy szuszra, monológja közben leült velem szemben, még zavaróbbá tette az értelmes gondolkodásomat. El akar hívni randira? Úristen, de miért?
Talán nem magadtól kéne ezt kérdezned, Roberts - korholt le a belső énem.
Hallva szótlanságom és, hogy síri csendben vagyok, Harry gyorsan megkérdezte: -Ööö, nem vagyok jó ilyenekben, de.. - kezdte szégyenlős stílusban. -akarod rámpazarolni az idődet?
Fogalmam sincs mi ütött belém, amiért ezt a választ adtam és felettébb gyorsan: -Benne vagyok - húztam kedves mosolyra a szám, ezzel eltűntetve az értetlen arckifejezésem, ami időközben kiült a képemre. Harry ajkai még szélesebb vigyorrá alakultak, s ezt követték a kisfiús gödröcskék az arca két oldalán.
-Hova megyünk? - kérdeztem immár az autójában ülve, miközben előre haladtunk a forgalmas úton.
-Majd meglátod - s ezzel lezárult a beszélgetés, nem tudtam miről beszéljek, ami ne tűnne erőltetettnek, vagy értelmetlennek. Az elmúlt időkben kevés alkalmam volt Harry-vel normálisan társalogni, amúgy sem tudtam róla túl sok mindent, amit felhasználhatnék csevegés céljából, így maradt a csend, amit a zúgó motorok hangja üldözött el. Azért, hogy még se üljek mozdulatlanul az út hátra lévő részében, lejjebb engedtem az én felemen lévő ablakot, majd rágyújtottam egy cigarettára, abban reménykedve, hogy némileg csökkenti az idegesség szintem.
Látszólag Harry-t zavarta a füst, mocorgott párat, figyelmét makacsul az útra szentelte, engem azonban önző módon nem érdekelt, hogy bírja-e vagy sem, szükségem volt egy szálra.
-Itt is vagyunk - kapcsolta ki az övét, miután leállította a motort Los Angeles egyik hatalmas parkja, a Holmby Park előtt, amivel szemben egy steak bár volt, nagy területű parkolója tele tömve autókkal. Először azt hittem oda megyünk, de miután Bongyor kiemelt egy megpakolt kosarat a csomagtartóból ezt az ötletet azonnal elvetettem. A park bejárata felé invitált, feszengve indultam előre a fákkal körbe vett bejárat felé, bevártam Harry-t, aki csak lágyan mosolygott és még nagyobb meglepettségemre karját derekam köré fonta, ezzel maga mellett tartva. Észre vehette rémültségem, mert pár másodpercre rá nagy bánatomra elemelte onnan. "Hé, azt nem mondtam, hogy nem élvezem!" - csattant fel Harry érintésére elolvadt belső énem.

-Mit terveztél, Harry? - vontam fel értetlenkedve a szemöldököm, mikor megláttam egy hatalmas vásznat felállítva a park azon részén, ahol a fákon, bokrokon és virágokon kívűl nem akadályozta semmi a relaxálás lehetőségét.
-Csak gyere utánam - biccentett fejével, a vigyorát képtelenség volt letörölni róla mióta ide értünk. Szófogadó kutya módjára követtem egészen addig, míg lecövekelt előttem egy általa alkamasnak vélt fa alatt. Leterített egy pokrócot, rátette a kosarat, plusz három párnát dobott le rá. Még mindig tudatlanul fürkésztem minden mozdulatát, leült a fűre, intett, hogy csatlakozzak hozzá.
-Ülj már le, ne állj ott úgy, mint egy szobor - jól szórakozott bénázásomon.
-Minek van ott az a vászon?
-Filmet fogunk nézni egy kicsit másképp, és nagyobb méretben - adott választ a fejemben motoszkáló kérdésre.
-Uuu - ámultam el teljesen. -Még sosem néztem így filmet.
-Igen, tudom - nevetett fel, kényelmesen neki dőlt a fa törzsének, én vele szemben ülve figyeltem szórakozott arcát.
-Mégis honnan?
-Jobban ismerlek, mint te saját magad.
-Perverz - fejemet elfordítva morogtam alig hallhatóan.
-Az vagyok, de nem így gondoltam - nevetett jókedvűen zavaromon.
-Megüsselek? - kérdeztem halál komolyan.
-Már megtetted.
-Ja, tényleg! Már emlékszem - kuncogtam az előttem megjelenő emlékképek láttán, amik a körülbelül egy éve történt "boxmeccsünket" mutatták. -Szépen kiütöttelek.
-Hé! Hagytam magam megveretni, csakis azért nyertél.
-Persze. Én meg Britney Spears vagyok - röhögtem fel háborodott fejét látva.
-Kétlem, ugyanis te sokkal szebb vagy nála - bókolt lágyabb hangon.
Üdv tavasz, jó reggelt kismacskák, akik a gyomromban kergetik egymást, és üdv Harry, aki mindig képes vörösre varázsolni az arcomat.
-Elég szar a csajozós dumád.
-Miii? - húzta meg ezt az egy szót, szinte már vinnyogott. -Totál komolyan mondtam.
-Persze, hogyne - legyintettem felé, fölösleges volt a magyarázkodás, pontosan tudtam, hogy nem gondolta komolyan, ha mégis, akkor szimplán vak. -De most maradj csöndbe, mert kezdődik a film - zártam le a témát.
A film elején lejátszott reklámok közben a párnákkal vacakoltam, egyszer sem állt úgy, ahogy én szerettem volna. A föld kemény volt, a párnák laposak, a fejem túl alacsonyan volt akadályozva ezzel, hogy normálisan lássam a vásznat.
-Mit fészkelődsz te ott? Hangya mászott a seggedbe?
-Igen, Harry, méghozzá egy gigantikus hangya, szóval vigyázz, mert a végén a szádba teszem - szóltam vissza pattogva, figyelembe se vette, amit mondtam, az utolsó két elejtett szavamon vigyorgott szélesen, oldalra fordulva próbálta eltakarni kitörni készülő röhögését.
-Mocskos perverz állat.
-Az szép - mondta elismerően. -Jó hosszú nevem van, tetszik.
-Inkább segíts, nem látom normálisan a filmet - suttogva beszéltem, hogy ne zavarjam a körülöttünk lévő embereket, akik szintén mozizni jöttek. -Apropó! Hogy hogy nem rohamosztak még meg minket a rajongók? - jutott hirtelen eszembe, ritkán fordul elő, hogy simán megússzuk rajongók nélkül az utcára menetelt.
-Mázlink van - vont vállat. -Gyere ide - nyújtotta a kezét, nem értettem mit akar, vonakodva fogadtam el bal kezét. Oda másztam mellé, hátát a fatörzsnek döntötte, ölébe egy párnát tett, majd halk, rekedt hangon suttogta: -Feküdj az ölembe, úgy látni fogod.
Kimeredt szemekkel néztem rá, ő felvont szemöldökkel viszonozta kérdő tekintetem.
Feküdjek az ölébe. Fejem a hasán. Testem az övéhez simulva.
Éreztem a vesztem, amint megtettem, amit kért, de csak is kizárólag azért, hogy lássak is valamit a filmből.
Harry jellegzetes illatát a film közben végig éreztem, kezei néha a hajammal játszottak; befonta őket, mondhatni a saját ízlésére formálta a hajam, a végére csupa kóc lett az egész, de mindezzel nem tudtam foglalkozni, az érintéseit élveztem ki észrevétlenül, rezzenéstelen arccal, amíg lehetett. Sárga pufikkal a hajamban távoztunk a film befejezte után. Harry élvezettel pesztrált a vígjáték alatt, a "gyönyörű" frizuráért cserébe, amit csinált nekem, a nyálammal össze ragasztott pufi karkötőt készítettem neki, fintorogva fogadta el, de látszott rajta, hogy örül neki.
Az eső is pontosan érkezett Los Angelesbe. Pont mikor az autóhoz értünk ránk öntötte frissítő cseppjeit, az emberek többsége futva menekült előle, néhányan lazán sétáltak tovább, mi Harry-vel elvarázsolva néztünk az ég felé.
-Nem akarok haza menni - mondtam szomorúan lebiggyesztett ajkakkal. A mellettem álló fiúra néztem; haja teljesen elázott, homlokába hulltak a szemtelen, hullámos fürtök, zöld szemei csillogva pásztáztak. -Csak nyolc óra.
-Mit szeretnél csinálni?
-Hmm - számat rágcsálva gondolkodtam, aztán nevetve közöltem vele őrült ötletem. -Táncoljunk az autók tetején - a zöld szemek kíváncsian figyeltek, azon tűnődött komolyan gondoltam-e, amit mondtam. -Vicc volt - fordítottam el gyorsan a fejem. Basszus, miért nem gondolkozok, mielőtt kinyitom a számat? Ne felejtsem el otthon felpofozni magam érte.. Csendben szégyenkezve kullogtam Harry autójáig, megálltam előtte, s vártam, hogy nyissa ki.
-A-a, nem megyünk sehova - csóválta a fejét. -Az előbb oda mentünk, és azt csináltuk, amit én akartam. Most azt tesszük, amit te akarsz, bármilyen furán is hangzik - szavalata végére elgondolkodóvá vált. Valószínűleg elképzelte milyen is lehet kocsik tetején ugrálni. Égett a pofám rendesen.. Csak álltunk ott a zuhogó esőben és merengtünk. Hogy min? Fogalmam sincs. Egyik pillanatról a másikra arra ébredtem, hogy Harry maga után húzva megy előre, én meg sután lépkedek utána.

Egyenesen a park előtti étterem parkolójába vezetett, ott elengedte a karomat és egy mozdulattal felugrott az egyik Audi tetejére. Ámultan néztem, akkor sem kapcsoltam, mikor a kezét nyújtotta felém, hogy felsegítsen. Amint elfogadtam keze összefonódott az enyémmel, ledermedtem mennyire passzolt a kettő egymáshoz. Pillanatokon belül ott álltam mellette, az eső szüntelenül ömlött a felhőkböl, az égen millió csillag fénylett, köztük a hold, mely megvilágította az estét. Tökéletes volt.
Hirtelen ötlettől vezérelve elugrottam Harry mellől, megzabolázva futottam előle a kocsi tetőkön, próbálva nem hasra esni. Hallottam, hogy jókedvűen nevet mögöttem, és lassúbb tempómban utánam ered.
-Úgy is elkaplak! - kiáltotta nevetve.
-Sok sikert, Harold!
Az adrenalin szintem az egekben járt. Nevetve rohantunk az autók tetején, vigyázva, nehogy leessünk. Szimplán jó érzés volt felelőtlenül rohangálni. Hirtelen elfogytak a kocsik, zsákutcába kerültem, ami önelégült vigyort festett Harry arcára.
-Oké, nyertél! - kiáltottam nevetve. Fokozatosan szüntette meg a köztünk lévő távolságot, aminek köszönhetően a szívem turbó fokozatra kapcsolt.
-Ritkán szoktam veszteni.
-Na, ne szállj el magadtól! Csupán mázlid volt - böktem meg mellkasát.
-Szabad egy táncra, Miss Roberts? - kérdezte mosolyogva, mikor elém ért.
-Ezer örömmel, Mr. Styles - hajoltam meg illedelmesen, táncra nyújtottam a kezem.
-Kifejezetten utálok táncolni, de minden tőlem telhetőt megteszek, hogy élvezetessé váljon számodra.
-Nem vagy egyedül, én is rühellek táncolni, szörnyen béna vagyok - nevettem fel.
-Várj - nyúlt bele zsebébe a telefonjáért. -Aláfestő zene kell, amire táncolhatunk - magyarázta meg, pillanatokon belül felcsendült a The Turtles - Happy Together dala, ami a nagy kedvenceim közé tartozik. Csodálattal néztem a göndör srácra.
-Mi az? Nem tetszik a dal? Nekem ez az egyik favorit. Kapcsolok másikat, ha ez nem jó..
-Imádom - mosolyodtam el.

Ezután magához vont és a zene ritmusára elkezdtünk táncolni. Nem volt gáz, á nem, dehogy. Két pocsék táncos az esőben, a kocsik motorháztetején szerencsétlenkedik. De nem ez számított, csak a pillanatnak éltünk.
-No matter how they toss the dise, it had to be - énekelte Harry kínzóan jó hangján, megforgatott, elengedte a kezem, s éneklés közben fokozatosan megszüntette a fennállt távolságot közöttünk. Már csak a zene szövegét figyeltem, amit Harry énekelt, s a szöveg mögötti mondanivalót, teljes mértékben elvarázsolva éreztem magam. -The only one for me is you, and you for me, so happy together / Az egyetlen, aki nekem kell az te vagy, és neked én, nagyon boldogok leszünk együtt/ - ezt követte a refrén, lehetetlen volt azt figyelnem; Harry lehelete megszédített, az újabb forgásból karjaiba estem, védelmezően fogott derekamnál, ha nem tartott volna menten elesek, nagyon bódító hatással van rám.
Valamelyikünknek meg kellett szólalni, ő tette meg az első lépéseket. A kérdése ezer, meg ezer ismeretlen érzést indított el bennem.
-Megcsókolhatlak? - suttogta rekedten. Két válasz lehetőség merült fel bennem, valahol mélyen nem múlt még el a haragom iránta, de a megbocsájtás súlya könnyebb volt, mint a sírig tartó harag mázsás súlyának cipelése.
-Nem tudom.
-Haragszol még azért? - keze arcomon pihent.
-Megbocsájtok, de soha nem felejtek - feleltem. Lehunyta szemeit pár másodpercre, mérlegelte szavaim.
-Tedd meg - szinte könyörögve kértem. Felkapta fejét, az esőcseppek vadul csorogtak le káprázatosan szép arcán, szemében a "mi?" kérdés villant fel. -Kérdezd meg újra, amit először kérdeztél.
-Megcsókolhatlak? - némi habozás után kibökte.
Elmosolyodtam.
-Ha tudnád mióta várok arra, hogy megtedd - suttogtam elhalt hangon. A szöveg valami rossz szerelmi drámás filmbe illett, elvágtam egy grimaszt, miután tudatosult bennem milyen nyálas duma jött ki a torkomon. Harry elvigyorodott bénázásomon.
Ezúttal nem szarakodott sokáig. Derekamon rántott egyet, ezzel közelebb sodorva magához. A pocsék idő ellenére meleg volt, a víz teljesen átáztatta a ruhámat, rám tapadt, akárcsak a szorosan tartó fiúra.
-Harry - nyöszörögtem türelmetlenül. Kaján vigyora felidegesített, ezért megragadtam a tarkóját és minden rést megszüntetve tapasztottam össze számat az ő nedves ajkával. Teljesnek éreztem magam, kétségbeesetten kapaszkodtam vállába, miközben ajkaink kitörő örömmel köszöntötték egymást hosszú idők eltelte után. Alsó ajkát felváltotta nyelve, mely' bátortalanul vonzotta magához enyémet, de sikerült felvenniük a tempót. Ott álltunk az egyik autó tetején, az eső zuhogott, nagy dörgés hallatszott mikor gyorsabb tempóba alakult át csókunk. Levegő hiányában váltam el tőle, kezem mellkasán pihent, forró ölelésbe húzott, lábujjhegyre álltam, hogy megtudjak kapaszkodni benne, magassága nem ért fel az én 166 centimmel. Hajamba csókolt, szemeim szorosan lehunytam szavai hallatán.
-Nem tudok csak a barátod lenni, sajnálom - motyogta a hajamba.
Hangos sóhajt hallattam - Én sem.
-Útközben kiderül mi lesz ebből - tolt el magától, Styles féle mosolyt küldött felém, s ezúttal ő csókolt meg, gyengédebben, mint az előbb tette.

Ezen pillanatokban felhőtlenül boldog voltam. De ezek az örömteli percek nem tartottak olyan sokáig, ahogyan azt terveztük. Nem sejtettem mibe fogok keveredni, s milyen hullámvasúton zuhanok át, mikor beleléptem ebbe az egészbe Harry-vel.